eur:
394.07
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Demonstráció a körmendi kórház ügyében

Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.

A kórház dolgozói hétfőn is felvették a munkát, az intézményben a kialakult helyzet ellenére is fogadják a betegeket - mondta Bebes István, Körmend polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Hozzátette: az ÁNTSZ regionális szervezete a múlt héten úgy ítélte meg, hogy az új üzemeltető, az önkormányzat által alapított cég minden szükséges személyi és tárgyi feltétellel rendelkezik, ezért elfogadhatatlannak tartják Falus Ferenc országos tiszti főorvos intézkedését.

A polgármester elmondta: a kórházat eddig üzemeltető magánvállalkozás felbontotta a szerződést az önkormányzattal, Körmend város pedig úgy döntött, hogy egy saját alapítású cég működteti tovább az intézményt.

"Nekünk, körmendieknek és a térségben élő 55 ezer embernek nagy szüksége van erre a kórházra és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az intézmény tovább működjön" - hangoztatta.

Bebes István kiemelte: az önkormányzat és az eddigi üzemeltető, a Medisyst között lévő anyagi természetű vita nem befolyásolhatná a működési engedély megadását, ez polgárjogi vita, amelynek rendezésére az önkormányzat továbbra is törekszik. A körmendi önkormányzat minden eddigi szerződési kötelezettségének eleget tett és a jövőben is teljesíteni fogja a jogos követeléseket - szögezte le.

A demonstrálók petíciót fogalmaztak meg Falus Ferenc országos tiszti főorvosnak címezve, ebben követelik, hogy az egészségügyi hatóság engedje működni a kórházat.

"Követeljük, hogy pártatlan és tisztességes eljárás keretében hagyja jóvá a hivatal a működési engedélyt, ne pedig a befektetők akaratának engedelmeskedjen!" - írták a dokumentumban, amelyet a kapu előtt V. Németh Zsolt, Vasvár polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője olvasott fel.

"Miért voltak meg a működés feltételei január 31-én és miért nincsenek meg február elsején, mi változott meg huszonnégy óra alatt?" - tették fel a kérdést. A változás csupán annyi, hogy a város a tulajdonában lévő kórházat - ugyanazon szerződött dolgozókkal, az ottani műszerekkel, ágyakkal és gyógyszerekkel - saját maga fogja működtetni.

A petíciót Paller Judit regionális tiszti főorvos vette át, aki elmondta: munkatársaival megvizsgálja a körmendi kórház működésének személyi és tárgyi feltételeit, és még hétfőn határozatot hoznak az ügyben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×