eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Ki kellett hívni a rendőrséget egy fővárosi árverésre

Mindenkit igazoltattak a kiérkező rendőrök egy fővárosi árverésen, mert többen tiltakoztak a kilakoltatási moratórium alatti időszakban megtartott ingatlanárverés ellen - közölte Dabasi Tamás, az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetségének alapító tagja.

A szövetség tagja elmondta, hogy 84 ingatlan árverezése folyt az Árverező Ház (ÁH) Zrt.-nél , s a tiltakozók ezt szerették volna megakadályozni.

Hidvégi Tibor, az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetségének alapító tagja, aki maga is részt vett az árverés elleni tiltakozáson az MTI-nek elmondta, hogy ő hívta ki a rendőrséget, mert csoportos garázdaság történt. A szervezet emelt kifogást az árverés ellen, mert azt álláspontjuk szerint az Árverező Ház jogtalanul hajtotta végre. Mint közölte, feljelentést tettek a VII. kerületi rendőrségen csoportos garázdaság elkövetése miatt.

Dabasi Tamás arról tájékoztatott: a törvények értelmében Magyarországon csak a bírósági végrehajtók - kezükben a megfelelő bírósági végzéssel -, valamint az APEH árverezhet ingatlanokat.

Ez alól csak akkor van kivétel, ha az árverezőnek tulajdonjoga van - a földhivatal által bejegyzett módon - az ingatlan felett - hangsúlyozta.

A jogvédő azt is kiemelte: ebben az időszakban (december 1-jétől március 1-ig) kilakoltatási moratórium van érvényben az országban, így ez idő alatt törvénytelen ilyesmit végezni.

Az ügyben még nem tettek feljelentést, de tervezik, mert - mint mondta - "tarthatatlan, hogy bűnbandák uralják az árveréseket".

A kilakoltatási moratóriumról a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezik, amelynek 182/A paragrafusa szerint "a végrehajtó a lakóingatlan kiürítésének foganatosítását (...) a december 1-jétől március 1-jéig terjedő időszakot követő időszakra halasztja el, ha a kötelezett magánszemély. Nincs helye halasztásnak az önkényesen elfoglalt lakás kiürítése során, vagy ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki."

Az árverésen történt botrányos jelenetekről az MTI korábban annak kapcsán adott hírt, hogy az árverésen inzultus érte Burger Zsoltot, a Magyar Hírlap fotósát. A lap az MTI-hez eljuttatott közlése szerint a Magyar Hírlap fotósát "berángatta egy szobába, megfenyegette és fényképezőgépe memóriakártyájának átadására kényszerítette Tasnádi Péter".

Mint írták: az érdekvédők által jogtalannak tartott licitáláson a sajtó képviselői is megjelentek, köztük a lap tudósítója és fotósa, aki felvételeket készített a "láthatóan bennfentesként viselkedő, a folyamatokat egy külön szobából dirigáló Tasnádiról".

A közlemény szerint "Tasnádi Péter berángatta a fotóst a helyiségbe, ahol embereivel körülvéve arra kényszerítette, hogy adja át a fényképezőgép memóriakártyáját, rajta a képekkel".

Az incidensnek - mint írták - Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke és a sajtó több képviselője vetett véget, akik kiszabadították Burger Zsoltot a szobából.

A közleményben írtak arról is, hogy időközben rendőrök érkeztek a helyszínre, ám ők a memóriakártyát nem szerezték vissza, és Tasnádi Pétert is hagyták szabadon távozni.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×