eur:
395.75
usd:
372.09
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Az MDF 1995-ben: "Bokros egy kisstílű könyvelő"

Már csak szavakban maradt konzervatív, de tettekben teljes politikai fordulatot vett a Magyar Demokrata Fórum, amely 2010-re egykori neoliberálisok és szocialisták gyűjtőhelyévé vált. Dávid Ibolya pártelnöki színre lépésével pedig kizárások és kiszorítások jellemezték, jellemzik a pártot.

 A baloldal legkisebb pártjának nevezte az MDF-et Tölgyessy Péter politikai elemző tavaly az InfoRádióban.

A Magyar Demokrata Fórum irányváltása 2002 után kezdődött, amikor az addigi szövetséges Fidesz ellen Dávid Ibolya pártelnök már több kritikát fogalmazott meg, mint a szocialistákkal szemben. A 2006-os választás előtt pedig kőbe vésték, hogy nem segítik hatalomra Orbán Viktort. Igaz, ezt fogalmazták meg Gyurcsány Ferenccel összefüggésben is, de aztán mégis a tavaly tavasszal megbukott szocialista politikus maradhatott kormányon.

Több szakértő szerint az ideológiai fordulathoz hozzájárult a korábbi SZDSZ-hez köthető politikai tanácsadó cég foglalkoztatása, melynek egyik volt tulajdonosa a mostani országos listán is helyet kaphat.

Bokros Lajos egykori szocialista pénzügyminiszter tavalyi megjelenése az MDF körül tovább erodálta a párt tagságát és parlamenti frakcióját is.

Csáky András, a pártból és a frakcióból is kilépő képviselő 2009 március elején nem értett egyet azzal, hogy Bokros Lajos az MDF európai parlamenti listáját vezesse, s ezzel egy új irányt is mutasson a magát konzervatívnak valló párt számára. Katona Kálmán MDF-es parlamenti képviselő pedig úgy fogalmazott, hogy az MDF vezetése pocsék, a pártelnök, Dávid Ibolya pedig elszabadult. A politikus szerint az MDF olyan döntéseket hoz, amelyeknek nincs közük a párt szellemiségéhez. Hock Zoltán már a jobboldalról való elmozdulásról is beszélt.

"Kísérletek vannak rá, az látható. Hogy balra fog-e tolódni, az meg ki fog derülni. Az gondolom, hogy ez sokaknak a véleményét és a saját személyes sorsát is alapvetően befolyásolja majd" - mondta.

A parlamenti frakciót már korábban otthagyó Boross Péter korábbi miniszterelnök az irányváltás miatt az MDF Országos Gyűlésének összehívását is szorgalmazta tavaly tavasszal.

"...hogy végül is eldőljön ez a dolog. Marad-é a Demokrata Fórum a maga eszmei keretei között, vagy pedig olyan új elemek irányába mozdulna el, ami számomra nehezen elfogadható." - mondta.

Egy évvel ezelőtt sokan nem értették, hogy miként lett Bokros Lajos európai parlamenti listavezetőből 3 nap leforgása alatt miniszterelnök-jelölt. Herényi Károly elnökhelyettes számára azonban nem okozott nehézséget ezt megmagyarázni.

"Teljességgel átgondolt. Lehet, hogy ez sok embernek nehezen követhető, de teljesen átgondolt." - hangoztatta.

Az MDF 1995 március végén egy kisstílű könyvelőnek tartotta Bokros Lajost. 15 évvel ezelőtt Dávid Ibolya azt fejtegette, hogy a Bokros-csomag alapjaiban sérti az önkormányzatok jogait, s lehetőségeik korlátozásával egyszerű végrehajtó testületté degradálja a helyi vezetőségeket.

2009. február 25-ére radikálisan megváltozott Dávid Ibolya, amikor először nyilatkozott arról, hogy a magát konzervatívnak valló párt európai parlamenti listavezetője legyen Bokros Lajos.

"A zseniális ötletet követően, miután felvetettem az elnökség ülésén, az a döntés született kényelmes nagy többséggel az elnökségben, hogy kérjük fel Bokros Lajost" - emlékezett.

Nemrégiben megjelent sajtóhírek arról szóltak, hogy amennyiben idén tavasszal a maradék SZDSZ-t bekebelező MDF bejut a Parlamentbe, Dávid Ibolyát leválthatják a pártelnöki tisztségéről. Ha ez valóban megtörténik, akkor azt még nem tudni, hogyan következik be. Most csak az ismert, hogy a 2004-es MDF elnökválasztás körüli kizárások jogellenességét a bíróság is kimondta. A 2008-as elnökválasztás előtt kirobbantott UD Zrt. ügy kapcsán pedig Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Parlamenttől az ügyészség. Az MSZP-SZDSZ parlamenti többség azonban nem járult ehhez hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×