eur:
395.39
usd:
366.76
bux:
65135.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tucatnyian sérültek meg petárdák miatt

Országszerte több mint 3 ezer, a fővárosban pedig 700 esethez hívták ki a mentőket este hét és reggel hét óra között. Petárdabalesetekben 12-en sérültek meg.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: főként rosszullétekhez, ittas emberekhez valamint közlekedési- és petárdabalesethez hívtak segítséget.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóság főosztályvezetője arról számolt be, hogy Budapesten 29 esetben riasztották a tűzoltókat, s ezek között egyetlen olyan tűzeset sem volt, amelyet petárdabaleset okozott volna.

Hozzátette: országosan az év utolsó napján 36 tűzesethez és 39 műszaki mentéshez riasztották őket, ez megfelel egy átlagos nap hívásainak. Este hat és péntek reggel hat óra között országosan 24-en sérültek meg a balesetekben.

Horti Zsófia a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője arról számolt be, hogy az új év első napján reggel hat órától 500 ember és 40 gép takarítja az éjszakai rendezvények helyszíneit.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×