eur:
394.43
usd:
370.69
bux:
66185.19
2024. április 16. kedd Csongor

Németh Zsolt: összhangba kell hozni a magyar térség- és nemzetpolitikát

Európához csak a térségünkön belüli együttműködésen keresztül vezet az út, de a magyar térségpolitikát kellően összhangba kell hozni a magyar nemzetpolitikával - fejtette ki kedden Temesváron Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságnak elnöke.

A fideszes politikus a temesvári forradalmi emlékév alkalmából szervezett egész napos nemzetközi konferencián vesz részt, amelyen a húsz évvel ezelőtti események romániai és magyarországi főszereplői, szemtanúi értékelik az akkori történelmi helyzetet. A tanácskozás délutáni részében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is előadást tart.

Az előadók közül többen is "temesvári csodáról" beszéltek, amikor felidézték a húsz esztendővel ezelőtti eseményeket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki a temesvári forradalom legfőbb személyisége volt, köszöntőjében nagyra értékelte, hogy annak idején külföldről is segítséget kaptak. Külön kiemelte a Magyar Televízió Panoráma című műsorának szerepét, hangsúlyozva Pozsgay Imrének és Szűrös Mátyásnak a még a rendszerváltás előtt tett - az akkori magyar politika szempontjából bátornak számító - megnyilatkozásait.

A temesvári felkelés történelmi körülményeit elemezve Gabriel Andreescu egyetemi tanár és politológus természetellenesnek nevezte, hogy az akkori eseményeket mind a mai napig eltérően értelmezik Romániában. Szerinte az akkori eseményekben egyaránt szerepet játszott a román nomenklatúrán belül a változás iránti igény, amellyel szemben Nicolae Ceausescu a végsőkig ellenállt. A külső tényezők mellett azonban az volt a legdöntőbb, hogy a román társadalom akkor már tűrőképességének határához érkezett - mondta Andreescu.

Pozsgay Imre volt államminiszter a kelet-közép-európai népek újjászületéséről beszélt, vagyis szerinte akkor nem a nagyhatalmak közötti viszonyrendszer változása, hanem a "nemzeti öntudatosodás" játszotta a legfőbb szerepet. Markus Meckel - aki az NDK fennállása idején evangélikus lelkész és ellenzéki személyiség, a fordulat hónapjaiban pedig az NDK utolsó külügyminisztere volt - úgy vélte: két évtizeddel ezelőtt nem a Nyugat győzött Keleten, hanem a szabadság és a demokrácia szelleme. Szerinte a rendszerváltozáson átesett országok nem ajándékba kapták az európai uniós tagságot, hanem kiharcolták azt maguknak.

Szőcs Géza költő, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt főtitkára és alelnöke személyes történetén keresztül beszélt a forradalom napjairól, Bakk Miklós egyetemi docens pedig az erdélyi magyarság húsz évvel ezelőtti egységéről és mai politikai szerkezeti megújulásának fontosságáról beszélt.

Németh Zsolt hozzászólásában emlékeztetett: 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben a magyarok és románok együtt indultak, utána pedig szembekerültek egymással. "Most eljött az a pillanat, amikor fel kellene ismernünk, hogy Európához csak az együttműködésen keresztül vezet az út" - mondta a politikus. A jövendőbeli magyar kormány elkötelezett célkitűzése, hogy Romániával és Lengyelországgal - e két kitüntetett partnerünkkel - elmélyült térségi együttműködést alakítson ki - fűzte hozzá.

Németh Zsolt szerint ugyanakkor Európának azt kell megértenie, hogy a magyar térségpolitikát és a magyar nemzetpolitikát megfelelően összhangba kell hozni egymással. Ennek megteremtése fontos feladat lesz a következő kormányzati ciklusban - tette hozzá.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki az 1989-es prágai tiltakozás egyik főszereplője volt, kifejtette: a rendszerváltozás valóban megtörtént a térségben két évtizeddel ezelőtt. E rendszerváltás minden problémája azonban a posztkommunizmus jelenségéből fakad - mondta a politikus, aki szerint eljött az ideje, hogy ezt a korszakot véglegesen lezárják.

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×