eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Oszkó: Kényelmes helyzetben lesz az új kormány

A most elfogadott költségvetés révén nincs szükség a kilátásba helyezett, következő IMF-hitel lehívására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Oszkó Péter. A pénzügyminiszter kiemelte, kényelmes helyzetben lesz az új kormány, nem lesz rajta pénzügyi nyomás, így hosszú ideig tárgyalhat az IMF-fel. Hozzátette, ha féktelen költekezésbe akar kezdeni az új kabinet, azt senki sem fogja finanszírozni.

Nincs szükség a Nemzetközi Valutaalap több hitelének lehívására - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Oszkó Péter. A pénzügyminiszter szerint azáltal, hogy az ország ismét a piacról finanszírozza magát, és nem az IMF pénzt hívja le, folyamatosan megy le a kamat a teljes adósságállományon, mert a piac egyre kevésbé tart kockázatosnak minket, egyre inkább elhiszi, hogy képesek vagyunk a piacról forrást bevonni, és egyre nagyobb a kereslet az állampapírok iránt.

Nagyobb arányban spórolt az ország azáltal, hogy nem hívta le a hitelt, hanem kiment az állampapírpiacra - emelte ki a tárcavezető. Kifejtette, óriási kamatteher-csökkenés következhet be azáltal, hogy az ország megmutatja, jó adós, hitelessége nőtt, és ezt mások is így gondolják.

Fontos, hogy emellett az IMF ellenőrzése és hitelesítő jelenléte megmaradjon - hangsúlyozta Oszkó Péter, aki szerint az a program rendben zajlik, amivel visszanyerhetjük a növekedési képességünket és a finanszírozhatóságunkat.

A pénzügyminiszter azt mondta, 6 milliárd eurót nem hívtak le az IMF-hitelből, és a jövő évi finanszírozási tervet úgy állították össze, hogy erre nincs szükség. Kényelmes helyzetben lesz az új kormány, nem lesz rajta pénzügyi nyomás és kényszer, így hosszú ideig tárgyalhat az IMF-fel - tette hozzá.

Ha ezen a költségvetési pályán marad az új kormány, akkor a Valutaalapnak továbbra is hitelesítő szerepe maradhat - vélekedett Oszkó Péter, aki hozzátette, ez a politika most sok fájdalommal jár, de a következő kormány idején már sok pozitívuma lehet.

Ha féktelen költekezésbe akar kezdeni az új kabinet, akkor szüksége lehet hitelre, ám ezt nem senki sem fogja finanszírozni - emelte ki a pénzügyminiszter, aki szerint így nincs nagyon választása a következő kormánynak, szűk pályán tud mozogni az ország.

A költségvetés általános tartalékait, 57 milliárd forintot kizárólag időarányos módon, választási kampánytól és pártérdektől függetlenül lehet felhasználni - mondta Oszkó Péter. A pénzügyminiszter reméli, hogy kellő szigorúsággal, az ország, és nem egyes politikai érdekcsoport céljaira használják ezt fel.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×