eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Minden további nélkül le lehet dózerolni a műemlékeket

A jövőben bárki lebonthatja a műemléki területeken lévő kisebb épületeket egy jogszabályi változtatás miatt - tudta meg az InfoRádió. A módosítás szerint a 300 köbméternél kisebb térfogatú épületek ledózerolásának megkezdésekor a műveletről csak bejelentést kell tenni, engedély nem kell kérni. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke elmondta: nem kaptak kellő időt a Gazdasági Minisztériumtól és az oktatási tárcától a változtatások áttekintésére.

A háromszáz köbméter vagy annál kisebb térfogatú építmények bontása csak bejelentést igényel a Gazdasági Minisztérium új jogszabályai szerint. Ez a módosítás súlyosan veszélyezteti a műemléképületeket - mondta az InfoRádiónak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.

Mezős Tamás szerint az új szabályok értelmében például az ösküi templom bontása minden további nélkül építéshatóságilag lehetővé válik. Ebben az esetben azonban örökségvédelmi bírsággal (akár 30 millió forinttal) sújtható az, aki ledózerolja a műemléket.

A hivatal elnöke hangsúlyozta: a szabályok módosításakor nem történt meg a jogharmonizáció, és "súlyos szituációk keletkezhetnek", ha a bontó csak az aktuális építési jogszabályokat veszi figyelembe, a vonatkozó műemlékieket nem.

Mezős Tamás hangsúlyozta: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak mindössze két óra állt a rendelkezésére, hogy átnézze a jogszabályokat, így nem tudták azokat szakszeren véleményezni. Hozzátette, hogy a hivatal és az Oktatási Minisztérium tárgyalásokat kezd a jogszabályok módosítása érdekében. 

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×