eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A képviselők nem hajlandók megfosztani a fizetésétől Hunvald Györgyöt

Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.

Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. A képviselők ugyanilyen arányban utasították el azt a fideszes módosító indítványt is, amely arra vonatkozott, hogy a testület kérje fel Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra.

A polgármester költségátalányával kapcsolatban Gergely József MSZP-s alpolgármester emlékeztetett: Hunvald György saját kezűleg írt nyilatkozatában már korábban kifejezte, hogy a részére megállapított költségátalányt nem kívánja felvenni és kérte, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás jogerős befejezéséig ez az összeg az önkormányzat által nyitott letéti számlára kerüljön.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×