eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Budaházy-per: botrány a tárgyalás után

Ismeretlen tettes ellen, garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség amiatt a rendbontás miatt, amely kedden történt a Budaházy György ellen folyó per tárgyalását követően - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.

A szóvivő szerint a vizsgálat során ki fog derülni, hogy mi történt.

A hallgatóság Budaházy György vádlottat éltette és a bírót szidalmazta a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indult büntetőper keddi tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A tévészékház három évvel ezelőtti ostromának éjszakáján történt cselekmény ügyében megvádolt - és más súlyos bűncselekmények gyanújával előzetes letartóztatásban lévő - Budaházyt a hallgatóság soraiból "Budaházy, Budaházy!" kiáltásokkal buzdították a tárgyaláson, azt követően pedig, hogy a bíró távozott a tárgyalóteremből, a bíróság folyosóján a rendőrök sorfala mögül a vádlott szimpatizánsai kórusban azt skandálták: "vérbíró, vérbíró!".

A Fővárosi Bíróságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "a B. György ügyében november 3-án megtartott tárgyaláson az eljáró bíró felszólítására a hallgatóság a tárgyalás befejezéséig tiszteletben tartotta a tárgyalás rendjét. A rendbontás a tárgyalás befejezése után történt a folyosón". A dokumentumban arra hívták fel a figyelmet, hogy a tárgyalások nyilvánosságának kizárásáról jogszabályok rendelkeznek, amelyek alapján köteles eljárni a bíróság.

Mint írták, a B. György ügyében eljáró bírónő már befejezte a bírósági tárgyalást, amikor a hallgatóság hangoskodni kezdett a folyosón. "A tárgyalás befejezését követően a bíró már semmilyen eljárási intézkedést nem tehet."

A közlemény szerint "az intézkedések megtételére az egyébként nagy létszámban jelen lévő rendőrök lettek volna jogosultak. Az intézkedések elmaradásának okáról a bíróságnak nincsen tudomása". Közölték: a bíróság a tárgyalás befejezése után történt kijelentésektől és eseményektől ismételten határozottan elhatárolódik.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×