eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Erőteljesen csökkent a magyarországi konferenciák száma

Magyarországon az év első felében összesen 118 nemzetközi konferenciát rendeztek meg, ez 51 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest. A Magyar Kongresszusi Iroda összeállítása szerint a konferenciákon több mint 24 ezren vettek részt, a rendezvényeken átlagosan 207-en vettek részt, és átlagos időtartamuk 3,4 nap volt.

A legtöbb rendezvényt márciusban és júniusban rendezték meg. A legjelentősebb csökkenés februárban volt, amikor 78 százalékkal kevesebbet szerveztek, mint egy évvel korábban. Az összeállítás alapján a korábbi évek tendenciáját követve 2009 első félévében is Budapesten tartották a legtöbb nemzetközi konferenciát, az összes ilyen rendezvény 82,6 százalékát. A fővárost Szeged és Sopron követte 4,3, illetve 3,5 százalékkal. Az idei első félévében lezajlott nemzetközi konferenciák résztvevőinek csaknem 80 százaléka külföldről, és mintegy 20 százaléka Magyarországról érkezett.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×