Mi lesz itt egy év múlva? Ha egészen röviden kellene erről beszélnem, azt mondanám, hogy az ördög tudja. Az a gyanúm, hogy a valószínű következő miniszterelnök, Orbán Viktor sem nagyon tudja még, pontosan mit tesz majd. Szerintem tervei nagyjából odáig terjednek, hogy minél nagyobb arányban nyerje meg a választásokat, de hogy utána mi lesz, azzal majd később dönti el. Az bizonyos, hogy a választóknak nem árult el eddig csaknem semmit arról, mit akar tenni.

Így, ha megnyeri a választást, szinte egy hét alatt olyan stratégiai döntéseket kell hoznia, amelyek nagymértékben meg fogják határozni Magyarország jövőjét - meg persze a mi életünket is. Ahhoz, hogy mégis milyen fogódzókat tudok adni ehhez, egy kicsit messziről kell indulni.

Meg kell nézni először is például azt, hogy milyen a társadalompolitikai, gazdasági helyzet Magyarországon. Orbán Viktor már volt Magyarország miniszterelnöke, így meg kell nézni azt is, hogy akkor hogyan kormányzott. Harmadikként azt kell megnézni, milyen út vezetett el ide, tehát, milyen lesz az öröksége, negyedszer meghatározni, az, amit nem csinál majd, utána pedig behatárolni azt a teret, amelyen belül mozoghat.

Három válság

Magyarországon most három válság találkozott. Az első és talán a legrégebbi az, amelyet a magyar modell válságának szoktam hívni. A magyar értékvilág nagyon sajátos. Van egy beállt gazdasági szerkezet, amelynek bizonyos elemei Mohácstól vannak a nyakunkon, más elemeit a Kádár-korszak határozza meg. Ennek a modellválságnak a következménye, hogy amikor a térségben a 2. világháború utáni egyik legnagyobb konjunktúra volt az elmúlt években, nálunk lényegében nem volt növekedés.

A német statisztikai hivatal készített egy adatsort arról, hogyan nőtt az Európai Unió új tagjainak gazdasága a belépéstől a tavalyi év zárásáig. Az átlagos növekedés 24 százalék volt, Szlovákiáé 35 százalék - ez volt a legnagyobb -, a mienk meg kilenc százalékos. Azaz lényegében megállt reálkonvergencia: a régi tagállamok növekedése nyolc százalékos volt, a mienk kilenc.

Ennek nagyon sok oka van. Például az, hogy Magyarország alapvetően fogyasztásorientált, a megtakarítás, beruházás értéke hallatlanul csekély mértékig van jelen a magyar kultúrában; itt mindenki fogyasztani akar. A szegényebb ember hitelt felvéve fogyaszt, és bizony a leggazdagabbak is olyasmire költik sokszor a pénzüket, ami a cégük múltjához, a vagyonuk nagyságához képest túl sok. Nyugat-Európában nem így megy.

Magyarország egy másik sajátossága a hallatlanul nagy méretű feketegazdaság. Nagyon fontos magyar vonás az is, hogy alig van mobilitás a munkaerőpiacon. A magyarok otthon maradnak, keseregnek és panaszkodnak az egész világra, de nem mennek külföldre, az ország sikeresebb felére. Leginkább ezeket a problémákat orvosolni kellene ahhoz, hogy újra virágzó gazdaság legyen Magyarországon.

Túlköltekezés

A másik problémaköteg, a másik válság, amivel foglalkoznom szükséges, a magyar államháztartás folyamatos túlköltekezése. Ez sem most kezdődött, hanem nagyjából a nagy olajválsággal, az 1970-es években, és egyre rövidebb a ciklusossága. Ha előkeressük, mondjuk Kádár János '77-es KB-határozatát, aztán mellé tesszük a Grósz Károlyét, akkor az kísértetiesen hasonlít Bajnai Gordon mostani konvergencia-programjához. A lényege az, hogy most ugyan lesz jelentős megszorítás, de három év múlva már boldogan élünk. A magyar társadalom alaptapasztalata, hogy van egy osztogató szakasz, és majd utána biztosan jönnek a megszorítások, és újra és újra kezdödik az egész elölről.

A harmadik válság, ami nagymértékben befolyásol minket: a világgazdaság helyzete. Talán erről tudunk a legkevesebbet. A legfrissebb adatok hallatlanul kedvezőek, vannak olyan elemzők, akik a térség országai közül számunkra fogalmazzák meg a legpozitívabb jóslatokat, a következő év harmadik-negyedik negyedévére 3-4 százalékos növekedést mondanak. Aztán ez vagy így lesz, vagy nem, hiszen bármikor jöhet a válság egy új hulláma.

Számomra nagyon érdekes lesz, mi történik akkor, mikor az államoknak vissza kell vonulniuk ebből a hatalmas pénzszórásból, mert teljesen kizárt, hogy az ilyen arányban dobálhatják a gazdaságba a pénzt. Ez a bizony a bajok egy második hullámát hozhatja.

Hogyan kormányzott Orbán Viktor 1998 és 2002 között?

A következő kormánynak ilyen körülmények között kell dolgoznia, és egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik rögtön az elején. Mindig van egy "partraszálló szakasz", mikor meg akar a kabinet kapaszkodni.

Mondok egy példát, hogy érthető legyen, mire gondolok: Gyurcsány Ferenc 2006-ban megnyerte a választásokat, megalakította a kormányát, bevezette a megszorításokat, amelyekben adóemelés volt a megígért adócsökkentés helyett, és lényegileg másnap megbukott. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése már csak ráadás volt.

Most Orbán Viktor azt mondja, hogy visszavonja a költségvetést, szerinte a mostani kormány tulajdonképpen csak passzióból sanyargatja a népet. Lehetne találni olyan megoldást - mondja főleg Szijjártó Péter, a párt szóvivője -, ami senkinek nem ártana. A lényegében fedezett nélküli adócsökkentés volna szerinte a dolog nyitja.

Nyilvánvaló, hogy ez így, ebben a nyers formában megvalósíthatatlan. Nagyon könnyen lehet belőle hazugságcsapda, kicsit hasonló, mint Gyurcsányé, azzal az óriási különbséggel, hogy Orbán Viktor hivatkozhat arra: ő nem saját magának az utódja, így sok mindent rákenhet a szocialistákra.

Orbán tudja, hol lakik az Úristen

Az egyáltalán nem mindegy Orbán Viktor szemszögéből, hogy 3-4 százalékos növekedés lesz-e kormányzásának az első egy évében vagy esetleg 2-3 százalékos visszaesés. Óriási különbség van a kettő között a partraszállási szakaszt tekintve.

Rengeteg a talány ebben a tekintetben, ezért érdemes megnézni, hogyan kormányzott Orbán Viktor annak idején. Nagyon érdekes a Fidesz-kormányzás: klasszikus, régi, dualizmus-kori magyar kormányzás. A vezető nagyokat mond és utána meglehetősen pragmatikusan cselekszik. Kurucosan viselkedik szavakban - és labancosan a valóságos cselekvésben.

Nagyon valószínű, hogy ez most is így lesz. Nagy odamondogatásokra lehet számítani, és közben pedig az az ember gyanúja, hogy Orbán Viktor tudja, hol lakik az Úristen. Pontosan tudja, milyenek a gazdasági erőviszonyok, és azokhoz fog igazodni, hiszen ezt tette legutóbb is. Akkor is volt egy válság: az orosz válság, és olyan megszorításokról döntött a kormány anélkül, hogy azt bejelentette volna, amely a harmadik legnagyobb megszorítás volt mostanáig. Eközben Orbán végig arról beszélt, hogy pozitív kínálatösztönző gazdaságpolitikát folytat, holott éppen az ellenkezőjét tette.

Teljesen egyértelmű, hogy Orbán Viktor volt az a miniszterelnök, aki leginkább kézben tudta tartani az állam pénzügyeit. Olyan mértékig kézben tartotta, ahogyan szocialista kormány Magyarországon béke időben, erős külső szorító erő híján, soha nem volt képes. Ez kormányzásának első három évére igaz, és az is, hogy az volt a magyar gazdaság legjobb időszaka a rendszerváltás óta.

Volt olyan negyedévünk, ahol 6,5 százalékos volt a növekedés, és volt olyan évünk, amikor 5,5 - és éppen abban az évben nőttek másfél százalékkal a reálbérek. Teljesen egyértelmű, hogy míg az MSZP a lobbik pártja, ahol erős csoportok vannak és az alkudozás arról szól, hogy mennyi pénzt osztanak szét, a Fidesznél jóval gyengébbek ezek a csoportok. Ott van egy főnök, aki dirigál, és csak oda megy a pénz, ahova ő akarja. És teljesen egyértelmű, hogy szemben a szocialista kormányokkal, Orbán Viktornak volt naptára. A szocialista kormányok még azt sem fogták fel, hogy ha már osztogatnak, akkor azt ne a ciklus elején tegyék, hanem a végén.Orbán Viktor egyértelműen tartalékolt. Az elején nagyon visszafogta a kifolyó pénzeket, harminc éve nem látott rigorózussággal megfogta az állami kiadásokat, és a végén kezdett el egy tűzijátékszerű osztogatásba.

Most is valószínűleg lesz naptára. Azok a baloldali állítások, hogy csak ők tudnak kormányozni, a jobboldal erre teljesen alkalmatlan, csak ők azok, akik válságot tudunk kezelni, szerintem gyerekesek. Egészen biztos, hogy a jobboldal az állami pénzügyek kézben tartásában jobb eredményeket produkált, mert nem szedik szét annyira a lobbik, jobban uralta a különböző erőcsoportokat, és kommunikációs szempontból is sokkal attraktívabban politizált.

Sokaknak nem tetszik, ahogy a Fidesz kommunikál, de Orbán Viktornak volt még egy nagy titka: pontosan tudta, hogy az ember nemcsak kenyéren él. Pontosan tudta, hogy a gazdaságban milyen keveset tud adni a vágyakhoz képest, és megpróbálta a maga módján olimpiát meg minden mást ígérni az embereknek. Mindez nagyon sok embert taszított, de Orbán Viktor azt mindenesetre megértette, hogy nem minden az, mennyi pénzt oszt szét a nyugdíjasok között.

A jobboldali politika nem szereti a társadalom inaktív rétegeit. Orbán Viktor számára az elsődleges preferencia jól láthatóan az olyan család, mint amilyen az övé: aktív, rámenős és sok gyereke van. Az egész társadalompolitikája az ilyen családok támogatását célozta. Az adórendszert is ebbe az irányba vitte el, és kifejezetten nem szerette a nyugdíjas és inaktív rétegeket, a közalkalmazottakat. A szocialisták pedig őket szeretik a legjobban.

Hogyan jutottunk el idáig?

Érdemes egy kicsit azzal is foglalkozni, hogyan jutottunk el idáig, mert ez is nagyrészt a politikán múlott. Orbán Viktor veszített 2002-ben, szerintem döntően a saját hibájából. A szocialistáknak csak két dolgot kellett tenniük: az egyik, hogy voltak, azaz a szavazóknak egyáltalán volt hova menekülniük. A másik, hogy a 2002-es kampány végére mertek fideszes módra túlozni. Akkor jött elő a 13. havi nyugdíj konkrét ígérete, az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, a 13. havi családi pótlék, ilyen-olyan ingyenes gyógyszerek, és még az ördög tudja, micsoda.

Megnyerték a választást - döntően nem azért, mert sokat ígértek, hanem az orbáni hibák miatt -, és mivel nagyon kicsi volt a különbség, úgy érezték, hogy legitimációhiányuk van. Erre rettenetesen kádári módon reagáltak: igen nagy arányban végrehajtották a programjukat. Ilyet még senki nem tett Magyarországon.

Akkor nem naptári évben számolva, hanem szeptemberből szeptemberig 22 százalékkal nőtt a reálbér, a statisztikák szerint két évre szétosztva. Megnéztem, volt-e valaha ilyen a magyar történelemben - kiderült, hogy sosem. Egyszer volt ehhez közelítő, 1957-ben - nagyon hasonló okokból: legitimációhiány miatt, amelyet fogyasztással próbáltak megvásárolni.

Megnéztem az átfogó OECD-statisztikákat, előfordult-e nyugati országban, hogy ekkora reálbér-emelkedés legyen normál növekedés mellett. Soha, sehol, semmikor nem volt. Teljesen egyértelmű, hogy a politika által vezérelt dolog volt, és ezzel a szocialisták rögtön az elején elkövettek egy olyan bűnt, ami körül azután az egész nyolc év forgott. Olyan mértékig túlterhelte a magyar gazdaságot, az államháztartást ez a hatalmas túlköltekezés.

A hiány azonnal megugrott, az intézkedéseket valójában vissza kellett volna vonni. A magyar politika viszont a túlköltekezést se lenyelni, se kiköpni nem tudta. Egy darabig hazudozott, hogy jók az adatok, de majd megoldódik minden, csinált részleges kis megszorításokat azért, hogy megnyerhesse a választást.

Jött Gyurcsány Ferenc, akinek egy csomó ötlete volt arra, mit kellene Magyarországon tenni, rengeteg hit, remény volt benne, de pontosan tudta, hogy ha rendbe teszi a magyar államháztartást, akkor vége is az ő történetének, mehet nyugdíjba két év miniszterelnökség után. Ehelyett száz pontokat, tíz pontokat, meg PR-tűzijátékot folytatott, és nem nyúlt hozzá a valóságos bajokhoz, abban a reményben, hogy ha majd győz, azonnal meglépi, amit kell.

Ám ilyesmit egy demokratikus országban szerintem egyszerűen nem lehet megtenni: tudjuk, hogy baj van, és mégis az ellenkezőjét mondjuk. Az lett volna a helyes, ha a kormányfő visszavonja a 13. havi nyugdíjat meg a közalkalmazotti béremelést, mondjuk úgy, ahogy Bajnai Gordon visszavonta, és eltörölte ezeket. De az olyan lett volna, mint amit II. József tett a magyar történelemben. A miniszterelnök visszavon mindent, ami szép és jó, visszavon mindent, ami a szocialistákat legitimálja. Ezt politikai okokból Gyurcsány nem tehette. Szabályos beismerése lett volna a hazugságnak, még erőteljesebb beismerése, mint ahogy történt, ehelyett inkább adót emelt.

Valami kiadáscsökkentésre azért vállalkozott, de a megszorítások szerkezetében majdnem kétharmados volt az adóemelési elem és csak egyharmados a kiadáscsökkentés. Ezzel nem lehetett tartós megoldást elérni, és közben ránk rontott a válság. Próbálta Gyurcsány magát reformokkal legitimálni, de azokból inkább csak káosz lett.

Ránk tört a gazdasági válság

Ránk tört a nagy gazdasági válság, de a kormány majdnem fél évig nem csinált semmit, csak nemzeti csúcsozott, PR-ozott, pedig akkorra világos lett, hogy nincs más lehetőség, mint visszavonni a 2002-es kiadásnövelő intézkedéseket.

Nem lehet 5-10 milliárd forintos tételekből megszerezni azokat a forrásokat, amelyekre feltétlen szükség volt, hanem egyben kellettek százmilliárdos tételek. Erre Gyurcsány Ferenc már nem volt hajlandó. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy beismeri: játszottam veletek, magyarok, és a végén mindent visszavonok.

Nyilvánvalóan az volt a terve, hogy visszavonul a pártelnöki pozícióba, és más, egy közgazdász technokrata meglépi a szükséges lépéseket. De a visszalépés nagyon rosszul sikerült, jött Bajnai Gordon, aki szinte azonnal megtette, amit kellett. Ez nagyon nagy dolog volt, nem lehet eléggé érdemén becsülni. A magyar politika hat éve tipródott ezen problémák körül, és most végre a kiadási oldalon vették vissza a pénzt.Az ingatlanadó egy klasszikus kádári adó

Ugyanakkor világos, hogy azért történt mindez, amiért Kádár János is fölemelte annak idején a tej árát: mert már nem volt más lehetőség. Lehetetlen lett volna az országot felszínen tartani más lépésekkel. De gyönyörűen látszik a Bajnai-kormány dolgain, hogy amikor már van mozgástér, azonnal előjönnek a kádári észjárás.

Vegyük például az ingatlanadót. Az ingatlanadó olyan országokban, ahol erős az önkormányzati rendszer - a mi országunk elvileg ilyen -, tipikus önkormányzati adó, és viszonylag jelentős tétel. A lényege az, hogy szinte mindenki fizeti, akinek van ingatlana. Van némi mentesség, de nem túl jelentős, azaz az ingatlanadó egy általános adó.

Ehelyett az, ami Magyarországon lett belőle, klasszikus kádári adó. Maga a miniszterelnök mondta, hogy ez nagyszerű adó, hiszen az emberek 95 százalékát nem érinti. Ez klasszikus kádári mondat. Azt jelenti, hogy az adó büntetés, és nem közteherviselés. A csúnyák fizetik, aktuálisan az ingatlanadót tömegesen a budaiak fizetik, meg másutt a valóban luxus ingatlanok tulajdonosai. Ez így egy 50 milliárd forintos tétel. Nem sok, csak megutáltatni lehet az emberekkel, az államháztartásnak viszont alig van bevétele belőle.

És a tetejébe a Fidesz azonnal kontrázott. Az egész olyan történetté alakult, mint a tandíj volt annak idején. 2000 forinttal indult, tabuvá vált, és most már be sem lehet vezetni. A politikai veszteség megvan, és közben pénz sem folyik be belőle. Azt lehet mondani, így katasztrófa.

Lehet, hogy történelmi hibát követett el a baloldal azzal, hogy nem adta át a hatalmat, hogy nem állt az előrehozott választás elé. Ha igazán demokraták lettek volna, akkor azt mondták volna: nem sikerült, hat évünk eltelt, derüljön ki végre a mások oldal hogyan tud, nem csak ellenezni, hanem nehéz helyzetben ténylegesen kormányozni.

Rögtön lett volna egy olyan kormányunk, amelyik nem csak a szükségszerű dolgokat lépi meg, hanem a saját érdekei miatt, ha van esze, ennél tovább megy. Ha úgy alakulna a válság, ahogy most egyesek jelzik, vagyis már a mélyén túl vagyunk, és elkezdünk emelkedni, az óriási esélyt ad arra Orbán Viktornak, hogy tartósan berendezkedjen. Ha tényleg jövőre már érezhető növekedés volna, akkor sokan azt hinnék a jobboldali választók közül, hogy Orbán Viktor kézrátétellel gyógyít. Ha így alakul politikailag is butaság lehet, hogy a szocialisták minden áron el akarták kerülni az előre hozott választásokat.

Sok függ a támogatottság mértékén

Eléggé egyértelmű, hogy Orbán Viktor megnyeri a választásokat. Nem lehet tudni, hogy mennyire, pedig ez nagyon fontos. Ha kétharmados többséget szerez, az egészen más képlet, mint ha egyszerű többséget. Ha kétharmadot szerez, saját közönsége szinte bizonyosan azt fogja várni tőle, hogy új rendszerváltást csináljon. A jobboldalon óriási a vágyakozás arra, hogy szinte minden elölről kezdődjék.

De a következő miniszterelnök - ha van esze - a gazdaság felől indul ki, a gazdaság alapján hozza meg az alapvető döntését, és ehhez igazítja a többit. Hogy szűkítsem a kört, hogyan alakulhat ez a döntéssor, két karót vernék le az elején, hogy tisztázzuk, mi az, amit biztos nem csinál majd Orbán, bár az országban sokan szeretnék.

Az első nagyjából a Bogár László-szerű karó. A jobboldali sajtóban (a Magyar Nemzetben, a Magyar Hírlapban) uralkodó egyik irány szerint Orbán Viktornak az volna a hivatása, hogy Magyarországot vezesse ki a világkapitalizmus rendszeréből. Biztos vagyok benne, hogy ezt nem fogja megtenni a Fidesz. Ugyanakkor ez az igény óriási kihívást is jelent, mert már van egy új jobboldali pártunk, a Jobbik, és a Fidesz közönségének legalább az egyharmada fogékony ezekre a szövegekre.

Amit nem fog megtenni a Fidesz-kormány

A másik karó - vagyis amit nem fog tenni - a Bajnai-kormány dolgainak a legteljesebb folytatása. Sok közgazdász azt gondolja, hogy nagyjából ezen a vonalon kellene továbbmenni, de ez politikailag lehetetlen. Az egész Fidesz-kommunikáció arról szól, hogy a baloldal mindent elrontott, mindent tönkretett. A jobboldal felhatalmazása arra szól majd, hogy nagyon másként kormányozzon.

De vajon mit és hogyan lép majd? Itt két nagyobb alternatívát látok. Az egyik, hogy azt teszi, amit megígért: eltörli az ingatlanadót, a gyest visszaállítja, és brutálisan nekiesik a szocialistáknak. Előhoz olyan ügyeket, amilyeneket a BKV-nál láthattunk - ilyeneket a tapasztalat szerint elég könnyen lehet találni.

Egész biztos, hogy megpróbálja a szocialistákhoz meg az SZDSZ-hez kötődő értelmiséget is megcélozni. Már a BKV-ügyben is előjött, hogy a Hócipőnek is jutott a pénzből. Ami várható tehát: leszámolásszerű lépések a baloldallal szemben, hogy kielégítsék a jobboldal igényeit, esetleg még egy-két gazdasági lépés. De alapvetően ez az a régi magyar politika, amit a dualizmus korában tettünk: nagy szájalás Ausztria ellen, valójában pedig üzletelés Ausztriával.

Ez az egyik lehetőség, amely nagyban függ attól, hogy mekkora a győzelem. Ha nagyon nagy a győzelem, kevéssé valószínű ez a forgatókönyv. Minél nagyobb a győzelem, annál kisebb a valószínűsége, hogy gyakorlatias, teljesítő gazdaságpolitika lesz Magyarországon szájalással.

Ha nagy a győzelem, akkor növekszik annak az esélye, hogy a Fidesz kísérleteket tesz kitörni ezekből a keretekből. A legegyszerűbb kitörési kísérlet: megállapodni a Valutaalappal körülbelül olyan alapon, ahogyan a románok tették.

Romániának elfogadtak 7,2 százalékos hiányt. Egy százalék durván százmilliárd forintot jelent a költségvetésnek, tehát ha 3-4 százalékkal nőhet a hiány, az önmagában négyszázmilliárd forintot jelent. Ezt Orbán Viktor nem osztaná szét, hanem felhasználná adócsökkentésre: döntően személyi jövedelemadó-csökkentésre, de családközpontú személyi jövedelemadó-csökkentésre, valamint a tb-járulék csökkentésére is.

Ez a pénz kevés, keresne tehát más csatornákat is. Az egyik számomra kézenfekvő csatorna a nyugdíjrendszer, mert abban nagyon sok pénz van. Ha a Fidesz valami olyasmit jelentene be, mint amit a Fico-kormány is tesz - meg tulajdonképpen a Bajnai-kabinet is -, hogy aki akar, kiléphet a nyugdíjrendszerből, vigye vissza az állami nyugdíjalapokba a pénzét, az azonnal csökkenti az államadósságot, és a folyó oldalon is nagymértékben csökkenti az államháztartásra nehezedő terhet.

Ha ehhez kellő ösztönzőket is ad a kormány, ez akár sok száz milliárdos tétel is lehet az első évre nézve, és az államadósság plusz egy-két százalékos csökkenése. Ez nem jelentené a nyugdíjkassza államosítását, mert az alkotmányosan és beruházás-védelmi szerződések szerint lehetetlen, de valójában mégis arra ösztönözné a tagokat, hogy nagy számban "szökjenek el".

4

Orbán más kitörési pontokat is kereshet; ilyen lehet az uniós pénzek átcsoportosítása a gazdaság felé. Az unió nagyon ügyelt arra, hogy a környezetvédelem felé menjenek a pénzek, olyasmi felé, ami jó, szép és hasznos, de nincs közvetlen gazdasági hozadéka. Más kérdés, hogy az unióval nehezen megy az egyezkedés, mert Brüsszel imádja az olyan programokat, amelyek nem növelik a magyar versenyképességet, viszont viszik a pénzt hosszabb távon is.

És vannak brutális elemek is: a szocialisták elkezdték a bankok megszorongatását, ez a térségben ilyenkor mindig divat. Tény, hogy Magyarországon az ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi cégek profitja zuhanásszerűen visszaesett, ehhez képest a bankoké relatíve nem csökkent annyira. Ilyenkor rögtön megjelenik a politikusoknál a terv, hogyan lehet lehúzni a pénzpiacokról valamit, és ezt szeretik a választók is.

Személy szerint nekem az a véleményem egyébként, hogy a bankszférában nincs elég verseny. Tehát, állami eszközökkel kellene a versenyt ösztönözni, és ezzel segíteni az állampolgárokat abban, hogy kedvezőbb feltételekkel szerződjenek velük a bankok. De nem hiszem, hogy ilyesmit tenne a Fidesz, mert egyébként nem nagyon szereti a versenyt, hanem jó kelet-európai módon lehúzná, alkukra kötelezné a bankokat, különadót vetne ki a bankrendszerre.

Olyan nem lesz, hogy a Fidesz felmondja a Nyugattal való együttműködést, mert az lehetetlen, de nem fog teljesítési politikát sem folytatni, mint ahogy Bajnai Gordon. Ahogy a szocialisták a nyugdíjasok felé legitimálták magukat, a Fidesznek meg a lelkes a világkapitalizmus rendszerétől irtózó jobboldali szavazók támogatását kell majd megőriznie.

Sok függ attól például, hogy ki lesz a gazdasági miniszter. Ott van például Szapáry György, akinek az egyik felmenője volt már Magyarországon pénzügyminiszter, méghozzá egy nagyon hasonló konszolidációs időszakban, a dualizmus idején. Ha ő lesz a pénzügyminiszter, a fő gazdaságpolitikus, akkor az egészen más lesz, mint ha Matolcsy György lenne, aki rengeteg újítással kacérkodik. Vannak közbülső esetek, például Járai Zsigmond kinevezése.

Nagyon sok múlik azon, mi lesz a világgazdaságban. Ha tényleg lenne növekedés, az százalékonként 90-160 milliárd forintnyi bevételt jelentene az államháztartás számára, attól függően, hogy a fellendülés melyik gazdasági ágazatot érinti. Négy százalékos növekedés például óriási összeget jelenthet már önmagában.

A Jobbik jelentősen megerősödhet

De ha például a Jobbik megerősödik, akkor már nem az lesz a kérdés, hogy kinek hány mandátuma van az ellenzékben, hanem az, hogy ki a hiteles a választók felé. Az MSZP maga a hiteltelenség. Ha lesz például hatvan mandátumuk, és az a hatvan ember szinte mind volt miniszter, államtitkár, meg azok, akik felelősek ezért a helyzetért, akkor a párt nagyon nehéz helyzetben juthat.

Bezzeg a Jobbik totálisan tiszta párt, amelynek egyelőre nincsenek BKV- és egyéb ügyei. A Jobbik hihetetlenül nagyra nőhet, ha nem jelenik meg új párt a mezőnyben. Nem lennék meglepve, ha a Jobbik a választások után két évvel, 2012 körül akár 30 százalékos támogatottsággal rendelkezne, mert nem tud hova menni a szavazó. Az annyi mindenért felelős szocialistákat akkor még aligha választhatják az elégedetlen választók.

Ha a Jobbikhoz szaladnak a szavazók, az óriási nyomást gyakorol majd Orbán Viktorra, hogy radikális legyen, és egy sor gazdaságellenes lépést lépjen meg. Ezért kiáltó szükség volna Magyarországon egy új politikai erőre. Ha volna egy új politikai erő, ha a magyar elit létre tudna hozni a centrumban a jobboldal és baloldal felé nyitott politikai erőt, akkor ettől is félnie kéne a Fidesznek, és nem húzhatna annyira jobbra.

Bizonyos értelemben már elkezdődött ez a versenyzés. Orbán Viktor a nyári szünet után rém harciasan ment neki a kormánynak, az egész költségvetés visszavonását követelte. Más se kéne a befektetőknek, mint egy gazdasági káosz. A rossz költségvetés is jobb, mint az exlex állapot, ezt elég könnyű belátni. Ez is verseny a Jobbikkal.

A pártszerkezetünk közepe kilyukadt. A kispártoknak, az SZDSZ-törmelékeknek és az MDF-nek is soha nem látott mértékig csekély a parlamentbe jutási esélye. Az MDF-nek sokkal nehezebb lesz most bejutnia, mint legutóbb, és egyébként sem jelent alternatívát a Fidesszel szemben. Középre kellene valami, ami azoknak jó, akik nem nagyon elkötelezett szocialisták és nem nagyon elkötelezett jobboldaliak. Akár Magyarország negyven százaléka lehet, amely jelenleg valóban szeretett párt nélkül van.

Orbán Viktor egész korszakot szeretne

Márpedig Orbán Viktor nagyon szeretne Orbán-korszakot - az ő célja nagyon régóta ez. 2002-ben is a tartós berendezkedés volt politizálásának a célja, az, hogy a maga képére formálja az országot oly módon, hogy még a dédunokák is erről beszéljenek.

Pontosan tudja, hogy most kapja az utolsó esélyt. És ha valaki figyel a valódi erőkre, az éppen ő: figyel a külföldiekre, a befektetőkre, a Valutaalapra. Míg a magyar szavazók csak négyévente szavaznak, a külföldiek naponta: amikor megveszik vagy nem veszik meg a magyar állampapírt, folyamatosan ki tudják fejezni az akaratukat, akárcsak a forint mozgatásával. Orbán Viktor ezt tisztelni fogja. De jó volna, ha lenne magyar erő is, ami a reálpolitikára kényszerítené, mert biztos vagyok benne, hogy jó ideig az MSZP nem lesz az.

Az MSZP-sek valahogy úgy gondolkodhatnak - és ez a tapasztalatuk '90-ből is -, hogy amikor nagy a baj, magukra kell húzni a kabátot, le kell feküdni a földre, meglapulni. Nem kell tenni szinte semmit, és aztán majd kiderül, hogy a másik még alkalmatlanabb, mint ők. És akkor magától visszajön a szavazó.

Nem hiszem, hogy most rövidtávon ilyesmi várható. Most olyasmiért is felelőssé teszi az ország a szocialistákat - a nagy világválságért -, amiért valójában nem is ők a felelősek. Tehát nem fog gyorsan a szocialistákkal szemben megváltozni a hangulat, és különösen azért nem, mert ott a Jobbik. Ahol a magyar kapitalizmus a legrosszabb arcát mutatja, ahol ráadásul a cigányüggyel tetézett a probléma, ott inkább a szocialistáktól vitte el a szavazókat a radikális jobboldal.

Összegzésképpen: Orbán Viktor most csak a győzelemre tör. Teljesen egyértelmű, hogy ha kétharmados többséget szerez, nem nagyon ússza meg, hogy ne kezdjen bele új rendszerváltásszerű dolgokba. Ez nemcsak gazdasági változásokat jelent, hanem új alkotmányt, a szocialisták maradványainak elsöprését, és sok más ilyesmit. Sokan rettegnek attól, hogy Orbán Viktor olyan rendszert vezet be, mint az orosz Putyin.

Ha Orbán Viktor Magyarországon közjogi csatákat nyit, az újabb háborús frontokat teremt, holott elég volna eggyel, a gazdasággal foglalkozni. De ha kétharmados többséget szerez, akkor nem nagyon ússza meg, hogy ne szálljon bele ilyen háborúkba is, mert a saját közönsége elvárja tőle.

A gazdaságban pedig viszonylag széles mozgástere lesz. Minél nagyobb a felhatalmazás, minél kevésbé van más erő - vagy csak a Jobbik van -, annál nagyobb az esélye, hogy egy nagy gazdaságpolitikai kísérletnek leszünk a tanúi. Ez nagyban múlik a világgazdasági helyzeten. Ha nekilódul a magyar gazdaság, nagy hitelkínálat lesz, akkor Orbán Viktor akár tartósan is berendezkedhet. Ha a világgazdasági helyzet nem változik, akkor pusztán belpolitikai okokból is hallatlan izgalmas év van előttünk.

Nekem azonban már elég az izgalomból, megmondom őszintén. Húsz éve tart ez már Magyarországon, és jó lenne már egy békésebb világ. De, hogy most, az elkövetkezendő egy-két évben ilyen nem lesz, az szinte bizonyos.