eur:
394.24
usd:
369.36
bux:
65212.36
2024. április 19. péntek Emma

Bod Péter Ákos: Nagyot fog szólni a tavasz

A kormány pesszimistábbnak tartja az ország jövő évi gazdasági teljesítőképességét, mint a gazdasági elemzők - véli Bod Péter Ákos. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva elmondta: a pénzügyminiszter tartja majd magát a költségvetés kőbe vésett számaihoz, mert azokból engedni már nem lehet. Úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság állapotáért az elhalasztott döntések és eladósodottság mellett a túlzásba vitt állami újraelosztás is felelős.

A pénzügyminiszter már nem tud engedni a költségvetés sarokszámaiból - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bod Péter Ákos, aki azonban hozzátette: bár nem lát  "eldugott pénzeket", amelyeket mobilizálni lehetne, a kormány némi tartalékot épített magának azzal, hogy gazdasági visszaeséssel számol jövőre.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára úgy fogalmazott: a Bajnai-kormány feltűnően pesszimistább a jövő évi gazdasági teljesítményt illetően, mint a legtöbb elemző, akik szerint egy százalékkal bővülhet 2010-ben a magyar gazdaság.

A közgazdász szerint is elképzelhető, hogy már 2010 elején látszódni fog: nem lesz akkora a visszaesés, amilyenre a kormány számít. Ugyanakkor hangsúlyozta: szociológiai és társadalompolitikai szempontból bonyolult év elé néz az ország.

Nagyot fog szólni a tavasz: az új kormány megörököl néhány konfliktust az előzőtől, és rászakad az emberek várakozása is - fogalmazott Bod Péter Ákos.

Túl nagyra dagadt a magyar állam

A magyar gazdaság állapotáért az elhalasztott döntések és eladósodottság mellett a túlzásba vitt állami újraelosztás is felelős - mondta a közgazdász, aki szerint a történelemből következő eladósodottság olyan teher, amelytől nem lehet szabadulni.

A másik probléma szerinte az, hogy a magyar társadalom jelentős újraelosztásra rendezkedett be, és sokan abból élnek, amit az állami intézményeken keresztül kapnak. Sokan visszaélnek az állam jóhiszeműségével, ráadásul viszonylag kicsi a dolgozók aránya - ezekben az ügyekben lényegében semmiféle előrelépés nem történt a szakértő szerint.

Bod Péter Ákos hangsúlyozta: túl nagyra dagadt a magyar állam, miközben a szomszédos országok (élükön Szlovákiával) szép csöndben visszavonultak az állami újraelosztástól.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×