eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nyomozások az EP-választások csalási ügyeiben

Eddig egy esetben javasolt vádemelést az ügyészségnek a rendőrség az európai parlamenti választásokkal összefüggő ügyekben. A rendőrség tájékoztatása szerint országosan 7 esetben indult eljárás a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény miatt.

Dudás Andrea, az ORFK bűnügyi sajtóreferense elmondta: 3 megyében és Budapesten indult eljárás a választások idején történt bűncselekmények miatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult eljárásnak több gyanúsítottja is van, a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya már befejezte a nyomozást, és az ügyet vádemelési javaslattal továbbküldte az ügyészségnek. Budapesten három nyomozás indult, és még mindegyik ügyben tart a tanúk kihallgatása. Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében két ügyben indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, az eljárás még mindkét megyében tart.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×