eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Tisztújító kongresszust tart az LMP

Kétnapos tisztújító kongresszust tart a Lehet Más a Politika Budapesten, ahol megválasztják a párt 13 tagú vezető testületét. A mai ülés kezdetén a megjelentek egyperces néma felállással emlékeztek Heiszler Vilmosra, a párt múlt héten elhunyt egyik alapítójára.

Hámori Hanna, a párt sajtófőnöke elmondta: az első napon zárt ülésen pénzügyi, hálózatépítési és stratégiai beszámolókat hallgatnak meg a résztvevők, majd megvitatják az országgyűlési választásokra való felkészülés menetét.

Megválasztják a párt etikai bizottságának tagjait, majd az LMP februárban elfogadott alapszabályát módosítják. A tisztújítás holnap lesz. Eddig körülbelül húszan jelöltették magukat.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×