eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Demszky újabb hiteleket venne fel

A Magyar Nemzet szerint összesen csaknem 17,5 milliárd forint értékű hitelszerződéssel növelné a már így is hatalmas budapesti adósságállományt Demszky Gábor. A fővárosi önkormányzat július elején hirdette meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyben a kilenc hitelkeret egy részét általános beruházási célokra, másik részét pedig különböző pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására írták ki. Az elmúlt hónapok médiaszereplései során a főpolgármester azonban egyszer sem említette, hogy ezen presztízsberuházások nagy részét csak hitelből tudják elindítani vagy megvalósítani.

A Népszabadság úgy értesült, hogy az orvosi szolgáltatásokra önállóan szerződők egészségbiztosítási díja a tervek szerint jövőre tíz százalékkal emelkedik.

A kormány ugyanakkor a jelenlegi összeg dupláját fizeti majd azok után, akik biztosításra jogosultak ugyan, de járulékot nem képesek fizetni. Jövőre, reálértéken az egészségügy szereplőinek kisebb összeggel kell beérniük, mint az idén.

A lap információja szerint a szolgáltatásokra elkölthető pénz nominálisan épp annyi lesz, mint az idei évi várható teljesítés, azaz 1398,5 milliárd forint. A hiány mintegy ötvenmilliárd forint lehet. Erről kedden sikerült megegyeznie a Pénzügyminisztériumnak a szocialista frakció egészségpolitikusaival.

Az Index értesülései szerint a gazdasági tárca több belső ellenőre vizsgálódik napok óta az ITD Hungary Zrt.-nél. A vizsgálat várhatóan a hét közepén lezárul, és annak eredményeként akár el is veszítheti állását Rétfalvi György, a befektetési ügynökség vezérigazgatója. Õ nem nyilatkozhatott, míg a minisztérium nem nyilatkozott a vizsgálat okáról és céljáról.

A Világgazdaság megtudta, hogy a jövő év első fele helyett már ebben a hónapban megkezdődik a rácalmási Hankook-gyár bővítése. A 230 millió eurós beruházás révén a gyár 2011 végére megkétszerezheti kapacitását, így a kibocsátott abroncsok száma meghaladhatja az évi tízmillió darabot. A válság hatására tavaly úgy határozott a Hankook, hogy egy évvel, 2010 első felére csúsztatja a beruházás kezdetét, ám a koreai és kínai gyárak távolsága, valamint az európai piaci igények miatt módosítottak a terven

A portfolio.hu arról ír, hogy a válság hatására a kormányzati intézkedések egyik fókuszpontjába került lakáspiac számos olyan változáson megy át, amelyek közül több már korábban megjósolható volt, míg mások csak késleltetve mutatják meg hatásukat. Megjelentek a készpénzes vevők, eltűntek a külföldi vásárlók, megnőtt az alku szerepe és visszaesett a fejlesztői aktivitás. A leginkább köztudatban lévő várakozás, az árak csökkenése azonban még nem érzékelhető a piac egészén - derül ki az Otthon Centrum legújabb lakóingatlan elemzéséből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×