eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szili: Megvizsgálja az EP a szlovák nyelvtörvényt

Az Európai Parlament hajlandó részt venni és közvetíteni Magyarország és Szlovákia tárgyalásain. Ezt a magyar Országgyűlés elnöke nyilatkozta Brüsszelből az InfoRádiónak azt követően, hogy egy négypárti testület élén szerda délelőtt tárgyalt Jerzy Buzek EP-elnökkel. Szili Katalin a szlovák nyelvtörvény kapcsán azt mondta: az európai jogok védelme a legfontosabb, ezt pedig a szeptember elsejétől hatályos jogszabály több ponton megsérti.

Nyitott az Európai Parlament arra, hogy meghallgassa a szlovák államnyelvtörvénnyel kapcsolatos problémákat - mondta az InfoRádiónak Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, miután tárgyalt az Európai Parlament elnökével. A szocialista politikus hozzáette: Jerzy Buzek kijelentette, hogy uniós szakértők megvizsgálják a jogszabály keletkezésének körülményeit, illetve a magyar fél által az ügyben átadott dokumentumokat.

Az EP-elnök a találkozó után elmondta: az unió elsősorban azt tudja vizsgálni, hol ütközhet a törvény az EU jogi kereteibe. Értésre adta, hogy az uniós képviselőtestület kész részt venni egy háromoldalú konzultációs folyamatban a két érintett féllel. Mindazonáltal azt is jelezte: az EU-nak korlátozottak a jogi eszközei arra, hogy beavatkozzon az ilyen típusú problémák megoldásába. Külön hangsúlyozta a kétoldalú tárgyalások folytatásának fontosságát is.

Jerzy Buzek hangsúlyozta: elnöksége alatt az EP kiemelt fontosságot tulajdonít a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának. Azt is megemlítette, hogy amennyiben a nyelvtörvénnyel kapcsolatos vizsgálatoknál ütközést találnak az uniós joggal, az EU szerveinek kötelességük jogi lépéseket tenni. Hozzátette, hogy egyelőre részletesebb véleményt nem tud mondani a témáról, meg kívánja várni az említett vizsgálódások eredményét.

Biztató

Szili Katalin szerint a Jerzy Buzekkel folytatott megbeszélés után olyan folyamat indulhat el, amely a kérdés megoldását segíti elő. A magyar álláspont szerint a törvény hatályon kívül helyezése, visszavonása lehet a cél, és ez fontos Európa számára is - tette hozzá.

Az Országgyűlés elnökét Brüsszelbe Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője és Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese kísérte el. Szili Katalin jelzésértékűnek nevezte, hogy ilyen magas szintű, a témában teljes parlamenti egyetértést is jelképező küldöttség ismertette a magyar álláspontot az EP elnökével.

A politikus a Jerzy Buzekkel folytatott megbeszélésen Szili Katalin beszámolt a 2011 első félévében esedékes magyar soros EU-elnökség előkészületeiről is. Szót ejtettek emellett a nemzeti törvényhozások és az uniós parlament közti kapcsolatokról, kitérve arra is, hogyan tudnak ezek az intézmények hozzájárulni az uniós választásokon való részvétel növeléséhez.

A négypárti delegáció csütörtökön Hágába is ellátogat, ahol mások mellett Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosával folytat megbeszélést.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×