eur:
394.5
usd:
370.45
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Kardos Péterrel szemben

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Kardos Péterrel, az erzsébetvárosi ingatlanbotrány egyik gyanúsítottjával szemben kedden.

A VII. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának SZDSZ-es elnökét korábban csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, és több társával együtt eddig előzetes letartóztatásban volt.

A bíróság azt közölte: a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt K. Péter ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 1-jén helyt adott a Központi Nyomozó Főügyészség indítványának, és a gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntette, ám egyben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. A végzés jogerős.

A főügyészség decemberben vette őrizetbe a bizottság elnökét, majd gyanúsítottként hallgatta ki, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.

A főügyészség korábbi közlése szerint kilenc önkormányzati épület értékesítése történhetett szabálytalanul a VII. kerületben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak összesen mintegy 800 millió forint kárt okoztak a kerületi önkormányzatnak, valamint további 1,6 milliárd forintnyi kár okozását kísérelték meg.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×