eur:
394.06
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Senki sem bukott bele a terrorvideó-botrányba

Elnézést kért az igazságügyi minisztérium és a rendőrség a robbantásról szóló, vitatott felvétellel kapcsolatos pontatlan tájékoztatásért. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője lemondott volna, de Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ezt nem fogadta el. A minisztertől viszont Bajnai Gordon nem vonta meg a bizalmát. A Fidesz szerint minden érintettnek távoznia kellene a közéletből.

Közleményben ismerte el az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, hogy tévedtek a július 24-én bemutatott felvétellel kapcsolatban. A tárca elnézést kért a pontatlan tájékoztatásért.

Emlékeztetőül: egy, a sajtónak átadott, egy mezőn végrehajtott robbantást bemutató felvételről Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Magyarok Nyilai nevű szervezet felderítésében részt vevő rendőrök megjutalmazása után azt mondta: "ezt a bombát sajnos valódi magyar terroristák helyezték ott el, ők robbantották fel, ők készítették erről a felvételt."

Röviddel ezután ezt már több médium kétségbe vonta, majd hétfőn az a Fidesz is, azt állítva, hogy a felvétel valójában egy Bonyhádon történt korábbi bűncselekmény ügyében készült.

A Nemzeti Nyomozó Iroda eddig csak azt tudta bizonyítani, hogy a felvétel valóban a Magyarok Nyilai ügy egyik gyanúsítottjának a számítógépéről származik, de a kormányszóvivői iroda legutóbbi közleménye szerint a nyomozóiroda még vizsgálja a bonyhádi robbantás és a Magyarok Nyilai közötti összefüggést, annál is inkább, mert - mint írják - az iroda által nyilvánosságra hozott felvétel korábban sehol sem volt látható.

A kormányszóvivői iroda magyarázata szerint, mivel a rendőrség tényként és nem feltételezésként kezelte, hogy a szervezet egyik próbarobbantása látható a felvételen, ilyen tájékoztatást adott a tárcavezetőnek, ezért nyilatkozta a miniszter is ezt.

Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője vasárnap felajánlotta lemondását, ám ezt a tárcavezető nem fogadta el. Draskovics Tibor iránt pedig Bajnai Gordon kormányfő bizalma töretlen - közölte újságírói kérdésre a beismerő közlemény kiadását követően Budai Bernadett kormányszóvivő.

A kormányszóvivői iroda közleménye egyébként ismételten visszautasította és alaptalannak titulálta azokat a vádakat, amelyek az ügyben megszólalókat félrevezetéssel, különösen pedig bizonyítékok meghamisításával illették, hiszen - mint írják - ilyenre nyilvánvalóan nem került és nem is kerülhetett sor.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint azonban tűrhetetlen, hogy Draskovics Tibor napok óta bujkál, és nem adott magyarázatot a bizonyítékhamisítási ügyre.

"Akármit is ködösítenek, akármit is hazudnak ebben közleményben, a helyzet világos: a magyar köztársaság rendészeti minisztere bizonyítékot hamisított, amikor egy videóra hivatkozva a politikai alapú terrorizmus meglétéről értekezett egy sajtótájékoztatón" - közölte.

Szijjártó Péter hozzátette: az ügy minden szereplőjének - aki az ellenzék szerinti bizonyítékhamisítást megrendelte, részt vett benne, vagy csak tudott róla -, azonnal távoznia kell a közéletből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×