eur:
394.06
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Paul McCartney az utolsó turnéjára készül

Londoni sajtóértesülések szerint visszavonul a koncertezéstől Sir Paul McCartney.

A The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap úgy tudja: "Macca" jövőre látványos világturnéval búcsúzik rajongóitól, olyan helyszíneket is felkeresve, ahol eddig még nem zenélt. Áprilisra már több brazíliai koncertet előirányzott, de folynak az egyeztetések arról, hogy fellép a pekingi Teinanmen téren és a berlini fal egykori híres-hírhedt átkelőjénél, a Checkpoint Charlie-nál is.

A lap forrásai szerint a Beatles egykori basszusgitárosának minden bizonnyal ez lesz az utolsó nagy nemzetközi turnéja. A The Sun egyik bennfentese elmondta: a 67 éves Sir Paul tudja, hogy kora haladtával szervezete egyre kevésbé bírja a hosszú túrák gyötrelmeit.

Egy-egy jótékonysági bulin megjelenhet, például akkor, ha Barack Obama amerikai elnök vagy hozzá hasonló jelentőségű személyiségek erre felkérik, de egyébként a jövő évi turné után hátradől és élvezi a visszavonultságot - tette hozzá az idézett forrás.

A The Sun értesülése szerint a 2010-ben kezdődő turné valószínűleg egy évnél jóval tovább tart, vagyis mire véget ér, McCartney csaknem 70 éves lesz.

Anyagi gondjai akkor sem lesznek, ha a jövő évi koncertsorozat után valóban nem lép fel többet. A The Sunday Times című vezető brit lap, amely minden évben közzéteszi a brit pénzarisztokrácia felső ezrének listáját, az idei összesítésben úgy becsülte, hogy jóllehet a gazdasági válság Sir Paul vagyonának 12 százalékát elvitte, a zenész bankszámláján így is maradt 440 millió font (135 milliárd forint).

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×