eur:
394.33
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Szombaton kezdődik a nagykörúti villamospálya felújítása

Budapesten szombaton kezdődik a nagykörúti villamospálya felújítása a Moszkva és a Blaha Lujza tér között. A 350 millió forintos beruházás várhatóan augusztus 20-ára készül el - mondta a BKV kommunikációs igazgatója.

Székelyné Pásztor Erzsébet közölte: 2006-ban a Combinók érkezésekor a vágányokat nem, csak a megállókat újították fel, ezért van szükség a munkálatokra.

Hozzátette: most elsősorban a kereszteződésekben cserélik le a vágányokat, de megújul a Rákóczi úti, az Aradi és a Horváth utcai átjáró, a Nyugati tér teljes vágányhálózata, a Jászai Mari tér és a Tátra utcai közötti szakasz, valamint a Kisrókus utcai ív és a Moszkva téri kitérő is.

A felújítás ideje alatt magaslépcsős csuklós Ikarus buszok viszik majd az utasokat. A járművek csúcsidőben 1-2, azon kívül 2-3 percenként közlekednek majd.

A járatokra a Blaha Lujza téren, az Oktogonon és a Nyugati téren a 906-os éjszaki busz, a Jászai Mari téren pedig a 91-es busz megállójában lehet majd felszállni.

A mozgásukban korlátozottak a BKV iránytaxi szolgáltatását vehetik igénybe, amely két vonaljegy áráért háztól házig viszi majd az utasokat.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×