eur:
394.9
usd:
370.81
bux:
65148.44
2024. április 19. péntek Emma

"A kórházaknak nem érdekük, hogy sok beteget lássanak el"

Elbocsátással, az ügyeletei díjak csökkentésével, a túlóra megszüntetésével és a betegáramlás szabályozásával igyekeznek a túlélésért küzdeni a kórházak - mondta az InfoRádiónak a súlyponti intézményeket tömörítő érdekvédelmi szervezet vezetője. Csiba Gábor szerint a kórházaknak nem érdekük, hogy sok beteget lássanak el.

Egyre több nehéz helyzetben lévő kórház választ különféle trükkös megoldást költségeinek lefaragására. A Népszabadság szerint példátlan módon spórolna Budapesten a súlyponti Bajcsy-Zsilinszky Kórház: 10 napra bezárná új műtéti tömbjét leltár miatt.

Kálmán Sándor, az intézmény orvosigazgatója az InfoRádióban közölte: nem igaz, hogy bezárnak, csak az ügyeletet nem látják el, de azt is csak két napra, augusztus 5-én és 7-én, de akkor sem küldenek haza beteget ellátatlanul. Hozzátette: ez idő alatt leltároznak, és átállnak a számítógépes eszköznyilvántartásra, igaz, ez utóbbihoz 8-10 napra van szükség.

A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgatója kiemelte: azzal is spórolnak, hogy a központi gyógyszertár, betegre szóló, egyedi csomagolásban adja ki a napi gyógyszeradagot, ezzel 20 százalékos megtakarítást érhetnek el.

Nőhetnek a várólisták


Elbocsátással, az ügyeletei díjak csökkentésével és a túlóra megszüntetésével igyekeznek a túlélésért küzdeni a kórházak - közölte az InfoRádióval a súlyponti intézményeket tömörítő érdekvédelmi szervezet vezetője. Csiba Gábor hangsúlyozta: valamennyi intézmény próbál valamit lépni, és szigorú keretgazdálkodást követ.

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért elnevezésű érdekvédelmi szervezet vezetője azt mondta: az intézmények a betegbeáramlást tudják szabályozni. A kórházaknak nem érdekük, hogy sok beteget lássanak el, hiszen minél több beteget látnak, annál kevesebb pénzt kapnak az új finanszírozás értelmében - fejtette ki.

Csiba Gábor kiemelte: a kórházak lassíthatják a betegfelvételt és betegellátást, kevesebbet operálnak, de a lépésnek az lehet a következménye, hogy nőnek a várólisták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója hangsúlyozta: 40-50 milliót lehet megspórolni ezekkel az intézkedésekkel, de saját intézménye így is 150 milliós hiánnyal küzd.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×