eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

A Fidesz mielőbbi új választásokat vár Bajnaitól

Új választások kiírását várja a kormányfőtől és az MSZP-től a Fidesz. Az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője azt mondta: a miniszterelnök és a szocialisták által bevezetett megszorító intézkedések értelmetlenek és megnehezítik az emberek életét.

Szijjártó Péter a kormányfőnek a parlamenti frakcióvezetőknek küldött nyílt levelére válaszolva hangsúlyozta: az országot most irányító politikusoknak vissza kell adniuk az embereknek a jövőről szóló döntés lehetőségét, és az új választások után meg lehet kezdeni Magyarország megújítását.

A miniszterelnök levélben ajánlott együttműködést a parlamenti pártoknak. Bajnai Gordon arra kérte a pártvezetőket, hogy felelős hozzáállással segítsék az ország megerősítését, a versenyképesség javítását és a tartós növekedés megalapozását szolgáló intézkedéseket. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország alapvető érdeke, hogy kitartson a már meghozott intézkedések mellett és folytassa a nemzetközi döntéshozók által is elismert utat. A kormányfő levelében azt írta: kezd helyreállni a nemzetgazdaság egyensúlya, de még sok a tennivaló.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×