eur:
395.1
usd:
370.75
bux:
65116.7
2024. április 19. péntek Emma

"Laborc Sándor rendkívül hasznos munkát végzett"

Ficsor Ádámnak nem állt szándékában menesztenie Laborc Sándort - olvasható a Népszabadságban. A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ezt arra a felvetésre jelentette ki, hogy Laborc Sándor sokak szerint azért kérte felmentését, hogy ne menesszék.

Ficsor Ádám szerint az NBH lemondott főigazgatója rendkívül hasznos munkát végzett az NBH szervezeti megújításáért, amely hatékonyabb és rugalmasabb lett. Irányítása alatt a hivatal lényegesen több műveletet hajtott végre, mint azelőtt. A lap kérdésére, miszerint az NBH főigazgatójának lemondása s az a tény, hogy ezt el is fogadták, azt a látszatot kelti, mintha az UD-ügyet elbukta volna az NBH, Ficsor Ádám emlékeztetett arra, hogy a céget érintő több ügyben is tart még a nyomozás. Hozzátette: nem gondolja, hogy Laborc Sándort vádlottként hallgatják ki az UD-ügy miatt, ahogyan arról több ellenzéki politikus is beszélt.

A Magyar Nemzet Demeter Ervin Fideszes országgyűlési képviselőt idézi az UD-ügy kapcsán, aki szerint nem csupán távozniuk kell a közéletből a felelősöknek, hanem bíróság elé is kell állniuk tetteikért. Demeter Ervin szerint Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő felelőssége is fölvetődik. A lapnak nyilatkozó Futó Barnabás, az UD Zrt jogi képviselője szerint Draskovics Tibor esetén nehéz lenne bizonyítani a szándékosságot. Ám szerinte más a helyzet Szilvásy György és Laborc Sándor esetén, akik valószínűleg pontosan tudták, hogy szó sincs bűncselekményről.

Az Index.hu arról ír, hogy környezetvédők szerint a kiotói egyezmény alig több a semminél. Szerintük az üvegházhatású gázok kibocsátásának 5,2 százalékos csökkentése 2012-ig nevetségesen kevés. Úgy vélik: a valódi megoldás a tíz év alatt negyvenszázalékos csökkenté lenne, amihez egyébként bárki hozzájárulhat, ha szén-dioxid-kvótát vesz, és soha többé nem adja el. Hogy mire volt jó az egyezmény és az európai kvótakereskedelmi rendszer, illetve hogy mi lesz a jövője, azt decemberben döntik el a koppenhágai csúcson. Az internetes portál megjegyzi: egyelőre úgy tűnik, hogy a piac a kvótákból pénzügyi terméket kreált, és jókat spekulál vele.

A Világgazdaság arról ír, hogy a továbbtanulók közül az idén 40 százalékkal többen választották első helyen a gépészmérnök alapszakot, mint egy éve. Ez kedvező, hiszen a cégek körében nagy a mérnökhiány - mondta Bihall Tamás, az MKIK oktatási és képzési alelnöke. De a szakember szerint a tömegképzés a minőség rovására megy, nem beszélve arról, hogy nem eléggé gyakorlatorientált, s a hallgatók nem beszélnek idegen nyelveket.

Árhatóságként nem volt díjkoncepciója a fővárosi önkormányzatnak 2007-2008-ban - ismerteti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítását a szerdai Napi Gazdaság. Díjkoncepció hiányában pedig nem határozták meg a fővárosnál azokat az alapelveket, amelyek az önkormányzat árhatósági feladatainak ellátásához szükségesek lennének. A lap értesülései szerint a számvevők kritikája szerint a főváros a vizsgált két évben nem járt el kellő gondossággal a távhőszolgáltatás, a vízszolgáltatás, a szennyvízelvezetés, a szilárdhulladék-kezelés, a kegyeleti, valamint a kéményseprő-ipari közszolgáltatások hatósági árainak megállapításakor.

A portfolio.hu-n interjút olvashatnak Rácz Jenő volt egészségügyi miniszterrel, a Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórház főigazgatójával. Az új kórházfinanszírozási rendszer következményeiről a főigazgató így nyilatkozik: "Tavaly az önkormányzaton keresztül megkaptuk az 5 százalékos béremelés fedezetét, az idén nem. Így 200 millió forintos lyuk keletkezett a költségvetésben. Másik ilyen terület a 13. havi bér, illetve az azt kiváltó kompenzációs juttatás. Ez nem szektorsemlegesen került be a rendszerbe: a gazdasági társaságok, egyházi intézmények vagy a kiszervezett intézmények nem kapták meg ezt az összeget. Pedig a mi munkavállalóinknak ugyanúgy ki kell fizetni a 13. havi bért, mint tavaly. Ez újabb 230 millió forintos lyuk."

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×