eur:
395.62
usd:
366.69
bux:
65620.71
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kóka János nem mond le a frakcióvezetőségről

Az SZDSZ a megszűnés határára jutott, a pártnak viszont továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testülete, és továbbra is folytatódnia kell a válságkezelésnek - mondta az MTI-nek Kóka János, aki leszögezte, nem mond le frakcióvezetői posztról.

"Szomorúan látom azt, ami az elmúlt hetekben és a mai napon történt az SZDSZ-ben. Attól tartok, hogy a mai rendezvény hangulata, a náci video terjesztése, a lámpavasazás és Retkes Attila beszéde miatt 20 éve az SZDSZ-ben dolgozó tagok sorozatban fognak kilépni a pártból" - mondta a frakcióvezető.

"Nem mondok le, és a frakció is marad" - szögezte le Kóka János. Hozzátette, a lényeget tekintve ugyanis nem sok minden változott. Úgy fogalmazott, eddig az előző elnök támadta sorozatosan a frakciót, ezután pedig Retkes Attila fogja, aki mellette távozásra szólította fel a frakció több tagját: többek között is Kuncze Gábort, Pető Ivánt és Magyar Bálintot is.

Kijelentette, ilyen körülmények között majd a frakció eldönti, hogy hogyan viszonyul ehhez. "Úgy látom, hogy politikai szempontból sem történt változás. Továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testületünk, és a válságkezelésnek is folytatódnia kell" - mondta Kóka János.

Az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése vasárnap választotta elnökké Retkes Attilát, aki megválasztása utáni első beszédében minél hamarabbi távozásra szólította fel a frakcióvezetőt.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×