eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Sólyom László aláírta az adótörvényeket - a nap legfontosabb hírei

Aláírta a vagyonadóról szóló, valamint a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvényt a köztársasági elnök, miután a parlament a jogszabályok sürgős kihirdetését kérte.

Sólyom László szintén ellátta kézjegyével a gyes és gyed időtartamának megrövidítését tartalmazó törvényt, amelyet első alkalommal visszaküldött az Országgyűlésnek újratárgyalásra. Az államfő június közepén jelentette be, hogy nem ért egyet a gyes időtartamának három évről két évre csökkentésével.

Nem egyeztetnek a frakcióvezetők a szlovák nyelvtörvényről

Nem lesz frakcióvezetői egyeztetés szerdán a szlovák nyelvtörvényről. Az MSZP azt javasolja, hogy a kérdésben először szakértői megbeszélés legyen, és csak azután tárgyaljanak a politikusok, a Fidesz viszont várhatóan képviselteti magát az SZDSZ által javasolt megbeszélésen. A KDNP jelezte: nem lesznek jelen, de a kezdeményezéssel egyetértenek.

Magyarország haladékot kapott a büdzsé hiányának lefaragására

Magyarországnak csak 2011-re kell az előírt 3 százalékos szintre leszorítania GDP-arányos államháztartási hiányát. Erről Brüsszelben döntöttek az uniós tagállamok pénzügyminiszterei az Európai Bizottság javaslatára. Tavaly a GDP-arányos magyar hiány 3,4 százalékra csökkent a két évvel korábbi, több mint 9 százalékról. Az idén a Pénzügyminisztérium 3,9 százalékos deficitre számít, jövőre pedig a kormány 3,8 százalékos célt tűzött ki.

Valóban vizsgálja a pénzügyi tárca a vagyonkezelőt

Vizsgálja a pénzügyi tárca a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő működését, de a kormányszóvivő szerint ez nem rendkívüli eljárás. Szollár Domokos a szervezet vezetőjének esetleges menesztéséről szóló sajtóhírekre reagálva csak annyit közölt: azt ellenőrzik, hogy a vagyonkezelő jól működik-e, kell-e valamit változtatni. Korábban a Népszabadság írt arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t érintő személyi döntéseket hoz a héten Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Emelkedett a fogyasztói bizalmi index Magyarországon

34 pontos emelkedéssel, 148 és fél ponton áll a GfK piackutató intézet júniusi komplex fogyasztói bizalmi indexe. A mutató csaknem teljesen visszaállt a gazdasági válság előtti, 2008. szeptemberi szintre. A megkérdezettek Magyarország jelenlegi helyzetéről továbbra is negatívan vélekednek, hosszabb távon azonban a válaszadók 62 százaléka már bizakodó.

Átlagosan 5 százalékkal drágul a helyközi közlekedés

Átlagosan 5 százalékkal emelkednek július 15-étől a helyközi közösségi közlekedés tarifái az általános forgalmi adó növelése miatt. A közlekedési tárca tájékoztatása szerint a díjak rendezésének elmaradása esetén jelentős bevételkiesés jelentkezne a közlekedési szolgáltatóknál.
Hárman indulnak az SZDSZ elnöki posztjáért

Hárman indulnak az SZDSZ elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító küldöttgyűlésen - erősítették meg az InfoRádiónak a távirati iroda információját szabad demokrata források. A kellő számú jelölést 4 politikus kapta meg, de Gulyás József, a párt korábban leköszönt ügyvivője közölte: nem akar versenybe szállni az elnöki tisztségért. A mostani információk szerint Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd is vállalja a megmérettetést.

A Strabag-Hídépítő újíthatja fel a Margit hidat

A Strabag-Hídépítő konzorcium újítja fel nettó 20,8 milliárd forintért a Margit hidat - értesült a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottsága zárt ülésének résztvevőitől a távirati iroda. A testület néhány nap múlva teszi közzé hivatalosan a közbeszerzési eljárás eredményét. A Margit hídon a tervek szerint augusztus 21-étől már csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak át.

Kedvezmény a diákhiteleseknek

Törlesztő részletük mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai egyeztetésért felelős miniszter. A könnyítést azok kérhetik, akik vállalják, hogy havonta legalább a minimálbér 6-9 százalékát befizetik. A törlesztés mérséklésére két évig lesz lehetőség.

H1N1 - újabb megbetegedés Magyarországon

Újabb, az új típusú influenzavírus által okozott megbetegedést igazoltak a vizsgálatok, így az eddig megerősített esetek száma 22-re emelkedett Magyarországon - közölte az ÁNTSZ. A tájékoztatás szerint egy fiatal felnőtt férfi szervezetében mutatták ki a H1N1-es vírus jelenlétét; jelenleg állapota kielégítő. A 22 beteg közül négyet ápoltak kórházban.

Sikeres volt az amerikai elnök moszkvai látogatása

Minden tekintetben hasznos és sikeres volt az amerikai elnök első moszkvai látogatása - mondta az orosz államfő, miután a Kremlben másodszor is találkozott Barack Obamával. Dmitrij Medvegyev hangsúlyozta: a tárgyalások az együttműködés minden területét érintették. Hétfőn a két vezető aláírta a hadászati atomfegyverek csökkentéséről szóló keretmegállapodást. A START-I szerződést felváltó új egyezmény pontos szövegéről még tárgyalnak.

A pápa a globális kormányzásban bízik

Globális kormányzást tart szükségesnek a világméretű gazdasági válság leküzdéséhez a katolikus egyházfő. XVI. Benedek első társadalmi enciklikájában lényegében az ENSZ átalakítását szorgalmazza, amelynek eredményeként szerinte valódi politikai hatóság jönne létre.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Dani Rodrik figyelmezteti az Egyesült Államokat: nem érdemes egy távolodó célt üldözni

Számos ország közelmúltbeli esete azt mutatja, hogy a feldolgozóipari foglalkoztatás növelése ahhoz hasonló, mint amikor egy gyorsan távolodó célpontot üldöznénk. Az automatizálás és a képzettséget igénylő technológiák jelentősen valószínűtlenné tették, hogy a feldolgozóipar olyan munkaerő-felszívó hatással bírjon, mint amilyennel egykor rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a jövő „jó munkahelyeit” a szolgáltatóiparban kell megteremteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×