eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Gyurcsány: "Szálljanak le a magas lóról!"

Új egészségügyi miniszter jelölését javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos pártértekezletén.

A kormányfő szerint az egészségügyi reformpolitika mögül elfogyott a támogatás, új megoldásokra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet. Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére.

A miniszterelnök hozzátette: elképzelését már közölte Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nem hiányzik az SZDSZ-szel szembeni konfliktus, de bízik abban, hogy a koalíciós partner megértéssel fogadja a döntést.

Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben egy szabad demokrata miniszter leváltása okozott koalíciós konfliktust, és őt már több szempontból is összehasonlították Medgyessy Péterrel, de "nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni".

A miniszterelnök szerint a jelenleg hatályos egészségpénztári törvény nem megfelelő, szükség van a jogszabály korrekciójára, ám ez nem jelentheti az eredeti célok feladását.

Gyurcsány Ferenc közölte: a következő napokban az MSZP olyan ajánlatot tesz, amely teljesíti ezeket a feltételeket.

Módosítani akarnak

A kormányfő arról is beszélt, hogy a koalíciós megállapodás nem szentírás, két év elmúltával újra kell gondolni, hozzátéve: a koalícióval nem lehet játszani vagy zsarolni.

Az MSZP elnöke a tanácskozáson mondott több mint egyórás beszédében az SZDSZ-re célozva úgy fogalmazott: "nem lehet úgy viselkedni, mint egy megbántott szerető."

Gyurcsány Ferenc szerint a sikertelenséget és a frusztrációt egyik koalíciós fél sem oldhatja fel azzal, hogy a másikon köszörüli a nyelvét.

Vitaindítójában a kormányfő a koalíciós partnerről szólva azt is mondta: azt üzeni liberális barátainak, hogy szálljanak le a magas lóról.

Újjászervezés

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja, hogy 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek és ezért változtatásra van szükség. A kormányfő azt mondta: ez igazi politikai, és lehet, hogy történelmi tévedés volt.

A miniszterelnök szerint a szocialista pártnak is felelőssége van abban, hogy 2002-ben elhitették az emberekkel: néhány száz nap alatt meg lehet oldani a szociális problémákat.

A politikus hangsúlyozta: újra kell szervezni a nemzeti progresszió erőit és programját, mert annak ügye vesztésre áll a szociális populizmussal szemben. Ez a program érinti a kormányzást, a szocialista pártot, valamint az egész társadalmat.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy tartaniuk kell magukat az eddigi költségvetési politikához, ami nem ad lehetőséget arra, hogy osztogassanak a választások előtt.

A koalíciós megállapodás mellett a kormányprogramot is újragondolná a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a következő hónapokban a szocialistáknak meg kell állniuk, és el kell dönteniük, merre menjenek tovább. Ennek része a kormányprogram áttekintése, annak eldöntése, hogy szükség van-e a dokumentum átalakítására, megújítására, majd a parlament elé terjesztésére.

A kormányfő úgy látja: minden személyi kérdést meg lehet vitatni, példaként a saját pozícióját is felhozta. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem készül távozni, addig marad az MSZP elnöke és kormányfő, amíg a párt vele képzeli el a jövőt.

Támogatják

Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyei elnöke arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenccel kell folytatni a reformokat, míg Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese azt mondta: ha az MSZP elég elszánt lesz, ha betartja ígéreteit, és hitelesen kommunikálja politikáját, akkor megnyerheti a 2010-es választást.

Lendvai Ildikó frakcióvezető arról beszélt, hogy nem azért kell megváltoztatni az egészségügyi törvényt, mert rossz, hanem mert változott a helyzet, és így "a második legjobb megoldást" kell választani.

Burány Sándor budapesti elnök felszólalásában bejelentette: május 9-én a Duna-parton tart tiltakozó rendezvényt a szocialista párt a kirekesztés és a gyűlölet ellen.A Szabad Demokraták Szövetsége elutasítja a kormányfő Hováth Ágnes egészségügyi miniszter leváltására vonatkozó javaslatát. A liberális párt közleménye szerint Gyurcsány Ferenc egyoldalúan, egyeztetés nélkül jelentette be, hogy nem kíván együtt dolgozni Horváth Ágnessel.

Az ügyben hétfő estére összehívta az SZDSZ frakcióját és ügyvivői testületét Kóka János pártelnök.

Korábban Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő még úgy fogalmazott: Horváth Ágnes kiválóan végzi munkáját, de a reform a programokról, nem pedig a személyekről szól. Hozzátette: az SZDSZ a programok alapján dönt a koalíciós kormányzás folytatásáról.

Fidesz: Mint az MSZMP idejében

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője reagálásban közölte: Gyurcsány Ferenc minden személyi áldozatot kész meghozni, hogy biztosítsa saját túlélését.

Navracsics Tibor az MSZP pártértekezletét az MSZMP 1988-as pártértekezletéhez hasonlította, szerinte hasonló a retorika, sok esetben pedig még a szereplők is ugyanazok, pedig közben eltelt 20 év.

A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli Horváth Ágnes menesztését a kormányból - jelentette ki a párt elnöke.

Ha a miniszterelnök a KDNP-re hallgat, akkor már egy évvel ezelőtt megteszi ezt a lépést, amivel sok szenvedéstől mentette volna meg az országot - fogalmazott Semjén Zsolt.

A Magyar Demokrata Fórum szerint Gyurcsány Ferenc kudarca Horváth Ágnes leváltása, és elsősorban a miniszterelnöknek kellene távoznia posztjáról.

A párt elnökhelyettese az MDF Országos Választmányának ülése után az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy az MDF semmilyen módon nem kíván támogatást adni a jelenlegi kormánykoalíciónak, illetve az azt alkotó pártoknak.

A politikus bejelentette azt is, hogy az MDF XXII. tisztújító országos gyűlését szeptember 27-én tartja.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×