eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Alkotmánybíróság elé kerül az egészségbiztosítási törvény

Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal, amely szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányellenes, ezért kéri a jogszabály megsemmisítését.

Az orvosi kamara elnöke közölte: a pénztártörvény szerintük sérti a nemzetközi jog és a belső jog összhangjára vonatkozó előírást, a jogbiztonság elvét, valamint a szociális biztonsághoz, és a legmagasabb testi-lelki egészséghez való jogot.

Éger István hozzátette: mivel az elfogadott törvény lehetővé teszi az egészségbiztosítás haszonelvű működését, sérti azt a Magyarország által is ratifikált nemzetközi egyezményt, amelynek egyik cikke kimondja: a betegségi biztosítást közhatóságok igazgatási és pénzügyi ellenőrzése alatt álló, minden nyerészkedési célzat nélkül működő, önkormányzattal bíró intézményeknek kell ellátniuk.

Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke hozzátette: azt kérik a köztársasági elnöktől és az Állami Számvevőszék elnökétől, hogy saját hatáskörben is forduljanak az Alkotmánybírósághoz, mert az egészségbiztosítási törvény nemzetközi jogot is sért.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×