eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Csábító a rendőrség félmilliós jutalma

Eddig három bejelentés érkezett a rendőrséghez a március 15-ei rendbontásokkal összefüggésben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya közölte: a telefonálók azért jelentkeztek, mert felismertek valakit a törvényellenes megmozdulás résztvevői közül.

A budapesti rendőrfőkapitány egy 12 fős nyomozócsoportot állított fel, amely elemzi a március 15-én történteket. Tóth Gábor kedden félmillió forintot ajánlott fel azoknak, akik a felvételek alapján segítenek azonosítani a rendbontásban részt vevőket.

Szerdán a rendőrség honlapján közölték, hogy törvény vagy hatósági rendelet elleni izgatás gyanúja miatt rendeltek el eljárást, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalt Bencze József országos rendőrfőkapitány.

Korábban a gyülekezési jog megsértése és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt indítottak eljárást Budaházy György ellen.

Õ volt az, akinek a felhívására március 15-én a Blaha Lujza téri rendezvényről több száz ember indult el a Művészetek Palotájához, majd útközben többször összecsaptak a rendőrökkel.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×