eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Orbán Viktor: a népszavazás közelebb visz a hatalmi változáshoz

A Fidesz elnöke szerint mindenkinek más-más okból fontos a népszavazás: van, akinek szociális okokból, van, akinek az önbecsülése miatt, és van, akinek a demokrácia miatt.

A Magyarországon sok százezer ember van, akinek fontos a 300 forintos vizitdíj eltörlése, ezért szüksége van arra a segítségre, amit a társadalmi szolidaritás jelent - fogalmazott Orbán Viktor a párt csepeli kampányzáró rendezvényén.

Mint mondta, az önbecsülés miatt azért fontos a referendum, mert az emberek nem szeretik, ha az orruknál fogva vezetik őket, "elcsalják a választást" és hazudnak nekik.

A Fidesz elnöke arról beszélt, hogy bár Magyarországon már több népszavazást tartottak, olyat, amilyen a mostani, még nem, hiszen nem volt még olyan, hogy az emberek egy kormánydöntést akartak volna hatályon kívül helyezni.

A Fidesz elnöke kijelentette: a népszavazás közelebb visz a hatalmi változáshoz és lezárhatja a következmények nélküli politika. Azt nem tudta megmondani, hogy ez a változás hol és mikor áll majd be, de mint mondta, azt pontosan tudja, hogy ehhez a célhoz közelebb visz a referendum.

Hogy egy arasznyival, egy tyúklépésnyivel vagy egy hétmérföldes csizmányi lépéssel, azt senki nem tudja megmondani, de azt biztosan tudom, hogy közelebb visz - tette hozzá.

A pártelnök elmondta: országjáró körútján azt látta, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdésében is meglesznek a szükséges számban az igenek, összegyűlik a 2 millió 11 ezer 732 igen voks, eredményes és érvényes lesz a népszavazás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×