eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Szomszéd Orsolya: A Fidesz már 2010-re tekint

A Fidesz nem volt egyértelmű, az MSZP ügyesen terelte a témát, az SZDSZ pedig a pártelnök-választási botrány miatt inkább nehezebb helyzetbe került - mondta az InfoRádiónak a népszavazási kampányról Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője.

A kiinduló helyzetet tekintve a Fidesz volt kedvezőbb pozícióban, mert az ellenzéki párt sikerét lehetett prognosztizálni a népszavazási kampány kezdete előtt is - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting elemzője.

Szomszéd Orsolya kiemelte: éppen ezért nehéz is volt a dolga az ellenzéki párt dolga, mert az óriási elégedetlenséget már nem lehetett hova növelni, így arra törekedtek, hogy szinten tartsák azt.

Jelenleg az a valószínűbb, hogy eredményes lesz a referendum, de a Fidesz kampányából hiányzott az arra vonatkozó egyértelmű és világos üzenet, hogy miért is menjünk el szavazni - fejtette ki.

A politológus szerint keveredtek a szakpolitikai érvek, ugyanakkor egy hosszabb távú célkitűzés is megjelent, miszerint ez az első lépés a kormány bukásához. Hatékonyabb lehetett volna a kampány, ha a Fidesz csak az egyik üzenet mellett teszi le a voksát - vélekedett.

Szomszéd Orsolya szerint elképzelhető, hogy a Fidesz nem akarta maximumon pörgetni a kampányt, és nem akart mindenáron elsöprő eredményeket elérni, hanem hosszabb távra tekint, és a 2010-es választás az elsődleges célja.

A Vision Consulting elemzője az MSZP kampányáról azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc sikeresen vetett fel alternatív témákat, amelyek jelentős figyelmet vonzottak, és saját pozícióját is megerősítette a kormányfő-pártelnök.

Az látszik, hogy Gyurcsány Ferencnek van cselekvési terve a népszavazás utánra is, hiszen konzultációsorozatot indított, és az adóról szóló vitanapot javasolt - fejtette ki.

Az SZDSZ nehéz helyzetbe hozta magát a pártelnök-választási botrány miatt - mondta a politológus. Szomszéd Orsolya szerint ugyanis a liberális párt figyelemfelkeltő, látványos kampányával profitálhatott volna a népszavazásból, de ezt meggátolta a botrány.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×