eur:
392.78
usd:
367.82
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Gyurcsány ma újabb bejelentést tesz

A Népszabadság arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter ma jelenti be a polgárosodás programjának közoktatást érintő pontjait. A kormányfő szerint a változtatásokra a Pisa-felmérés eredményei miatt van szükség.

A kormány két irányból közelít a rendszerhez. Egyfelől korszerűsíteni akarja az ismeretanyagot; másfelől kísérletet tesz arra, hogy például egy borsodi kistelepülés diákjai ugyanolyan minőségű oktatást kapjanak, mint egy Budapesten tanuló gyerek.

A Népszabadság úgy tudja, ennek érdekében fejleszteni kívánják a védőnői rendszert, kiterjesztik a családi napközik hálózatát, ahol lehet, egységesítik a bölcsődéket és az óvodákat. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztése már ebben az életszakaszban megkezdődjön.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy 3 éve nem látott csúcsra ugrottak az államadósság fedezésére szolgáló, közép- és hosszú távú állampapírokra kínált hozamok. A kamatok emelkedésével drasztikusan nő a közel 17 ezer milliárdnyi államadósság kamattörlesztése, másrészt a magyar fizetőeszköz mélyrepülésével a devizában felvett állami- és magánkölcsönök is megdrágulnak.

A magasabb kamatok - elemzők szerint - a befektetők bizalmatlanságát és a magyar gazdaság negatív megítélését jelzik. A kamatok szárnyalásával együtt gyengült a forint is (tegnap délelőtt egy euróért már 266 forintot kellett adni); a múlt hétfői árfolyamsáv-eltörlés hatása csak néhány napig tartott.

Az Index arról ír, hogy ismét utazásra készülnek a mohácsi romák, Anglia és Svédország után most Kanadába készülnek, mivel március elsejétől a magyar állampolgároknak nem kell vízum. Azt, hogy hányan gondolkodnak a kiutazáson, egyelőre nem tudni. A Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke biztatja őket az utazásra, mert szerinte Magyarországon nincs esélyük a boldogulásra.

A Népszabadság arról ír, hogy legkorábban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kerülhet a tőzsdére az új tulajdonosi program keretében. A második jelölt a Magyar Villamos Művek lehet; ám a központi áram-nagykereskedő esetében szóba jöhet a tőkeemeléses magánosítás is, amelynek bevétele a céget illetné meg.

Az MVM bevezetése azonban 2009-re tolódhat. Ezen kívül még a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta bevezetése szerepel a tervek között - de ezek csak hosszabb távon. Szó van még egy állami ingatlanokat összefogó alap bevezetésének lehetőségéről is, de ennek összeállítása még bizonyosan hosszú időt vesz igénybe.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy 560 millió forintos közcélú adománnyal járult hozzá a Tesco egy csepeli elkerülő út megépítéséhez, ám az 3 év alatt sem készült el, a pénz pedig "eltűnt". Az önkormányzat fideszes képviselői most közigazgatási vizsgálatot kértek az ügyben, amit bonyolít, hogy az ellenzéki politikusok szerint a Tesco törvénytelenül élt az adományért kapott adókedvezménnyel.

Németh Szilárd adományozó úgy véli: az összeg feloldódott az önkormányzat költségvetésében, és ahelyett, hogy az egy infrastrukturális alapra helyezték volna át, betömködték vele a büdzsé lyukait.

Orosz Ferenc szocialista alpolgármester a Stop.hu internetes portálnak korábban azt nyilatkozta: a hipermarket által adományozott 560 milliót a költségvetésben legkésőbb 2008 áprilisáig hozzárendelik az út megépítéséhez.

Az Index arról ír, hogy a terrorizmussal vádolt arab származású házaspár pere hétfőn elkezdődött Ausztriában. A házaspár egy évvel ezelőtt olyan fotókat és videókat tett fel az internetre, amelyekben az Ausztria és Svájc által közösen rendezendő futball Európa-bajnokság idején robbantásos merényletekre és más terrorakciókra ösztönöztek embereket.

Az osztrák rendőrség szeptemberben vette őket őrizetbe. A nyomozás során úgy találták, hogy a páros egy olyan terrorcsoport tagja, amely kapcsolatban áll az Al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal. A két fiatal minden vádat tagad. A tárgyalás hétfői kezdetekor az asszony nem volt hajlandó levetni az egész arcát beburkoló kendőt, ezért a bíró kivezettette a teremből, mondván: "Ahhoz, hogy a bíróság hihessen valakinek, látnia kell az egész arcát".

A Világgazdaság arról ír, hogy a L'Oréal, a Nokia és a Coca-Cola a legvonzóbb munkahely Magyarországon a végzős hallgatók körében. A legfontosabb munkahely-választási tényezők a pályakezdők körében az alábbiak: kellemes munkahelyi légkör, az előrelépési és tanulási lehetőség, a vállalat jó hírneve és a kezdő fizetés nagysága, valamint a rugalmas vezetési stílus.

A L'Oréalnál, a Coca-Colánál a vállalat neve a legvonzóbb a fiatalok számára. A Nokiát a cég termékeinek minősége miatt választanák szívesen első munkahelyként. A pályakezdők többsége ugródeszkaként tekint az első állásra, háromnegyedük négy éven belül szeretne középvezetői pozícióba kerülni. Az elvárt kezdő kereset nagysága meghaladja a havi nettó 161 ezer forintot.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy több céget is elbírna a magyar őssejtbanki piac. Magyarországon összesen négy őssejtbank működik, s bár szolgáltatásaik árai meglehetősen borsosak, ennek ellenére az igények növekedése miatt akár 10-12 szereplőt is elbírna a piac - vélik a szakértők.

Évente 3-4 ezer őssejtlevételt hajtanak végre itthon. Az egyelőre világszerte újdonságnak számító eljárás azt követően terjedhet el igazán, ha a létrejövő egészségpénztárak felveszik a prémium szolgáltatási körükbe a köldökzsinórvér tárolását. Kérdés, hogy ebben az esetben a szaktárca a szakmai szabályozás mellett beleszólna-e az árképzésbe is.

A péncentrum.hu arról közöl cikket, hogy milyen ingatlant érdemes venni. Budapesten ingatlanbefektetési szempontból elsősorban a belvárosi, nagykörúton belüli ingatlanok lehetnek érdekesek. Leginkább az V. kerületben és a körutat övező társasházakban lévő lakások kelendőek a külföldi befektetők körében is.

Egy átlagos fővárosi ingatlant kb. 6-8 hónap alatt lehet értékesíteni, ez a belvárosban 3-4 hónapra is csökkenhet. Nehéz eladhatósága miatt kerüljük azonban a földszinti és első emeleti, sötét lakásokat és a kedvezőtlen elosztású nagy alapterületű egymásból nyíló szobákkal rendelkező ingatlanokat. Tévhit, hogy a panelpiacon nincs kereslet.

Előnyösek a panelprogramban már részt vett és a jó tömegközlekedési ellátottsággal rendelkező kerületekben lévő metró-közeli lakások, fontos az egyedi mérőkkel történő ellátottság. Keresettek az egy egész + két félszobás lakások. Legnépszerűbb a pesti oldalon az Õrs vezér tér és környéke, a budai oldalon pedig a Pók utcai lakótelep.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×