eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Tízmilliós károk: két település, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a vihar

Három lakóház is életveszélyessé vált a hétvégi vihar miatt a Békés megyei Dévaványán. Az ezekben lakó családok közül kettőt rokonoknál, egyet pedig egy önkormányzati lakásban helyeztek el - közölte Pap Tibor, Dévaványa polgármestere. A vihar komoly gondokat okozott a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson is, ahol több mint 180 lakóházban keletkeztek károk. Unger Vilmos polgármester közölte: kormányzati segítséget várnak.

Az előzetes felmérések szerint 250 ingatlanban keletkeztek károk a Békés megyei Dévaványán a hétvégi vihar miatt.

A település polgármestere az InfoRádiónak elmondta: 58 épület súlyosan, 54 közepesen és 42 enyhén sérült meg. A károk felmérése hétfőn is folytatódik.

Három ház életveszélyessé vált, azokból ki kellett költöztetni a családokat - közölte Pap Tibor. Egy fiatal, háromgyermekes házaspárt önkormányzati lakásban helyeztek el átmenetileg, a másik kettő pedig rokonoknál szállt meg.

Két életveszélyessé vált épület már nem lesz használható, ugyanis a tető teljesen leomlott, és a falak is megindultak, bedőltek, így ezt a két házat valószínűleg lebontják, de a harmadik ház helyreállítható - fejtette ki a polgármester.

Az anyagi kár pontosan még nem ismert, a becslések szerint 80 millió forint - emelte ki Pap Tibor.

Kormányzati segítséget kér Nagyszentjános


A Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson 180-200 lakóházban keletkeztek károk a hétvégi vihar miatt - közölte Unger Vilmos, a település polgármestere. Az erős szél tetőket bontott meg, de életveszélyessé egyik épület sem vált.

Unger Vilmos kiemelte: a kár több tízmillió forint a településen, és nem is mindegyik házra kötöttek biztosítást.

Nagyszentjános polgármester hozzátette: kormányzati segítséget várnak a károk helyreállításához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×