eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Drámai MSZP-s beismerés: a népszavazást nem lehet megnyerni

Az MSZP elnökhelyettese szerint pártja nem tudja megnyerni a március 9-ei népszavazást. Juhász Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörléséről szóló referendumon az igenek számát szeretnék mérsékelni és a nemek arányát növelni.

Az MSZP elnökhelyettese, a párt népszavazási kampányának koordinátora az InfoRádióban azt mondta: a jelenlegi szituációban nem lehet nyerni, nem lehet elérni, hogy több legyen a nem szavazat, mint az igen.

Juhász Ferenc szerint ennek azonban egyetlen oka van: senki nem akar fizetni olyan dologért, amit ingyen is megkaphat.

Hangsúlyozta azonban, hogy nem érzik majd magukat vesztesnek, ha a népszavazás eredményes lesz.

Elmondta azt is: csak érvényes és eredményes népszavazás esetén jöhet szóba a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló törvények visszavonása.

Szerinte, ha a március 9-ei referendumon bármely kérdésben legalább az összes választó egynegyede igennel voksol, akkor a kormánynak gyors döntést kell hoznia, és még az idén vissza kell vonni az intézkedést.

A szocialista politikus hozzátette: ellenkező esetben legfeljebb finomításokra lesz szükség.

Az a cél, hogy érthetőbbé váljanak az emberek számára a jelenleg teherként felfogott kiadások - jelentette ki Juhász Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×