eur:
394.83
usd:
372.1
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

"Szorult helyzetben van Gyurcsány Ferenc"

A süllyedő hajón? címmel, Szorult helyzetben Gyurcsány magyar kormányfő alcímmel közölt cikket szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Elemzésének bevezetőjében a német konzervatív újság bécsi tudósítója, Reinhard Olt kiemelte: a magyar miniszterelnöknek a jelek szerint nincs szerencséje.

Gyurcsánynak nem csupán azért nincs szerencséje a szerző szerint, mert legközelebbi munkatársai elhagyják őt. Még több gondot okoz az egyik elődje, Orbán Viktor vezette polgári szövetség, a Fidesz által kezdeményezett referendum, amely az Új Magyarország nevet viselő kormányzati reformprogram lényeges részei ellen irányul. Politikai megfigyelők szinte kivétel nélkül azok elutasításával számolnak.

Olt szerint ezzel áll összefüggésben Szetey Gábor személyügyi államtitkár, a közigazgatás újjászervezéséért felelős megbízott bejelentett lemondása. Gál J. Zoltán, Gyurcsány hivatalának korábbi vezetője sem látott magának sok jövőt a "süllyedő hajón" - ahogy a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesz kárörömmel fogalmazott -, s elhagyta azt. A lap szerint a népszavazás után előreláthatóan idő előtti parlamenti választásokra kerül majd sor.

Az újság a továbbiakban arról ír, hogy mind Gyurcsány szocialistái, mind liberális partnereik az év elején hadjáratot kezdtek a referendum ellen. Beszámol az SZDSZ budapesti kampányáról, a párt által elhelyezett plakátokról, amelyeken egy túlméretezett "Nem" látható.

Az MSZP pedig "az emberek józan eszére" apellálva igyekszik elmagyarázni a bevezetett vizit-, illetve kórházi napidíjat és a tandíjat, azokat az intézkedéseket, amelyeket a lakosság a leghevesebben vitat Gyurcsány reformprogramjában. Az SZDSZ - írta a lap - 50-100 millió forintot kíván a kampányra fordítani, míg a szocialisták kiadásaikat mintegy 200 millió forintra becsülik.

A Fidesz panaszkodik állítólagos hátrányos helyzete miatt - írja a lap, hozzátéve, hogy a párt kampányának költségei épp olyan kevéssé ismertek, mint az azt megelőző, a referendum kiírásához szükséges aláírásgyűjtés kiadásainak nagysága.

Kampány közpénzen


Az ellenzéki párt állítása szerint a kormány közpénzei révén a kormánypártok mellett a minisztériumok is "felvilágosító" kampányt folytathatnak. Az újság Juhász Ferenc korábbi honvédelmi minisztert, az MSZP kampányának koordinátorát idézi, aki szerint a párt rendkívül csekélynek ítéli meg a referendum számára pozitív kimenetelével kapcsolatos esélyeit.

Juhász tudatában van annak, hogy a "nem" szavazatok többsége kizárt. A kormánypártok mindössze azt érhetik el, hogy a bevezetett intézkedéseket elutasító "igen" szavazatok száma kétmillió alatt marad, s ezáltal a referendum érvénytelen lesz.

A népszavazás abban az esetben jelent közvetlen veszélyt a miniszterelnökre, ha a részvételi arány magas lesz, és az eredmény egyértelmű viszonyokat teremt, azaz a magyar választók jelentős része (tehát nem csupán a Fidesz hívei) a vizit-, a kórházi és a tandíj ellen szavaz.

Ennek persze nem feltétlenül kell ahhoz vezetnie, hogy a szocialisták leváltják a miniszterelnököt. Ez azonban bekövetkezhet, különösen amiatt, hogy az MSZP-ben sokasodnak a bíráló hangok.

Másrészt diadala esetén a Fidesz mindent elkövet majd annak érdekében, hogy a kormány és programja totális összeomlását fesse a falra, ami a legkevésbé sem mozdítaná elő az ország politikai stabilitását - hangsúlyozza a FAZ.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×