eur:
394.08
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Olyan nagy fennakadást a hó egyelőre nem jelentett"

Sem a vasúton, sem a helyközi buszközlekedésben nem okozott komolyabb fennakadást a havazás. A MÁV sajtófőnöke szerint kedd délutánra a reggeli késéseket is behozták, míg a Volán fődiszpécsere szerint az ünnepek miatt kicsi a forgalom, ezért nincsenek jelentős késések.

Normalizálódott a vasúti közlekedés, sokkal kevesebb helyen késnek a személyszállító vonatok, mint újév reggelén - mondta el az InfoRádióban a MÁV sajtófőnöke.

Kavalecz Imre emlékeztetett arra, hogy kedd délelőtt elsősorban a Budapest - Szeged, és a Budapest - Békéscsaba vonalon voltak nagyobb, 20-30 perces késések.

A szegedi vonalon ugyan 10-15 percet még késhetnek a vonatok, ám ennél nagyobb csúszás nincsen.

A MÁV sajtófőnöke szerint a havazás intenzitásától is függ, hogy mi lesz szerda reggel, de felkészültek arra, hogy akár éjszaka is tisztítsák a váltókat. Kavalecz Imre hangsúlyozta: gondot okozhat az is, ha az éjszakai fagy miatt jegesek lesznek a sínek.

A Volán buszjáratain az ünnepek miatt kicsi a forgalom, ezért nincsenek jelentős késések - mondta a társaság fődiszpécsere az InfoRádióban.

Bakos Pál szerint kedd délutánig összesen 11 járat késett, tehát "olyan nagy fennakadást a hó egyelőre nem jelentett".

A fődiszpécser szerint kedd este elsősorban a váci térségben és Gödöllő környékén lehet probléma.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×