eur:
394.07
usd:
364.96
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elhúzódó perek, elévülő bűnesetek

A fiatalkorúak ellen indított büntetőeljárások időtartalmát vizsgálta legfrissebb felmérésben a Legfőbb Ügyészség. A vádhatóság mintegy 1.400 ügyet tekintett át, ebből az derült ki, hogy továbbra is lassú az ítélkezés.

Az ügyészség által megvizsgált 1.400 eset között nyolc olyat találtak, amelyet elévülés miatt zárt le a bíróság, mert annyira elhúzódott az ítélkezés - mondta el az InfoRádióban Borbély Zoltán, az ügyészség elnöke.

A hivatal a nyomozati, a vádemelési és a bírósági szakaszt egyaránt vizsgálta, és kiderítette: a nyomozás jelentős része hat hónapon belül lezárul. Ezzel szemben volt olyan eset, hogy a vádirat benyújtása után két éven belül nem tűzték ki az első tárgyalást.

Borbély Zoltán rámutatott: ez, főleg nevelési szempontból igen káros az elkövetőre. Ezzel egyetért az Országos Kriminológiai Intézet igazgató-helyettese is.

Kerezsi Klára az InfoRádióban azt mondta: problémás az is, hogy büntetésként egyre ritkábban alkalmazzák a javítóintézeti elhelyezést, pedig ez gyakran igen hasznos a fiatalkorúak társadalomba való beilleszkedése szempontjából.

Rámutatott arra is: igen káros, ha egy fiatalkorú által elkövetett bűnténynek nincs rá nézve semmilyen következménye.

Mint mondta, a fiatalok a legtöbb esetben csak a tényleges végrehajtott szabadságvesztést tekintik büntetésnek, minden más esetben, például a felfüggesztett büntetésnél úgy érzik: megúszták a dolgot.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×