eur:
393.63
usd:
364.79
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Muzsikás karácsony a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára

Két koncerttel is készül a Muzsikás együttes a karácsonyra: december 17-én a Zeneakadémián, 21-én pedig a Fővárosi Művelődési Házban lép fel.

Azokra a koncertekre, amelyeket a Zeneakadémián ad a Muzsikás együttes, mindig más közönség látogat el, mint a Fővárosi Művelődési Házba, ahol gyakran lép fel a zenekar - mondta az InfoRádiónak az együttes bőgőse.

Az előbbi családias baráti találkozó, míg a Zeneakadémiára azok is elmennek, akik kíváncsiak arra, milyen, ha a népzene és Kodály Zoltán művei együtt, egy koncerten szólalnak meg - tette hozzá Hamar Dániel.

A koncerten a Muzsikás együttes vendége lesz a Kossuth-díjas Szabó Dénes vezette nyíregyházi Pro Musica Leánykar, valamint a moldvai énekes, Petrás Mária - mondta a zenész.

Az együttes a december 17-i koncert bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlja fel: tagjai úgy tartják, rendkívül tiszteletre méltó az a misszió, amit a szervezet magára vállalt.

"Érdemes meggondolni Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szavait, aki azt monda: sokkal több jó ember van a világon, mint ahogy mi gondoljuk. Hiszen, ha valaki igazán jót cselekszik, azt veszi észre, hogy milyen sokan állnak mögéje" - magyarázta Hamar Dániel.

A zenész hozzátette: a karácsony fontos üzenete, hogy segítsük egymást.

Az együttes a Fővárosi Művelődési Házban is tart karácsonyi koncertet, erre a fellépésre Kalotaszegről érkeznek a vendégek.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×