eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyar Gárda: Sólyom "arcul csapta a demokráciát"

A Magyar Gárda Egyesület elnöke a demokrácia arculcsapásának tekinti, de tudomásul veszi, hogy Sólyom László államfő nem hallgatja meg személyesen a szervezet álláspontját. Vona Gábor szerint a nagypolitika szereplői összefogtak ellenük.

A Magyar Gárda Egyesület és a Jobbik elnöke szerint a "demokrácia arculcsapása", hogy Sólyom László köztársasági elnök nem hallgatja meg személyesen a szervezet álláspontját.

Vona Gábor a Sándor-palota előtt tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: az államfőnek tudnia kell, hogy az egyesület támogatóinak is köztársasági elnöke, "nemcsak a három ombudsmannak és nem csak az Országos Cigány Önkormányzatnak".

A Magyar Gárda Egyesület elnöke szerint a nagypolitika szereplői összefogtak ellenük.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×