eur:
393.48
usd:
368.49
bux:
66043.7
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Gyurcsány-vallomás a nehéz életről

A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében tartott fórumon.

A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséért a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazásról a miniszterelnök azt mondta, hogy "egy csöppet" sem tart tőle, mert szerinte a magyar emberek megértik: a referendum már most elbukott, mert a kormány attól nem fog lemondani.

Másrészt azt is megértik, hogy vannak olyan pillanatok az életben, amikor nehéz döntéseket kell hozni. Szerinte a legnagyobb indulattal azok az emberek fordulnak szembe a kormánnyal, akiknek egyáltalán nem szociális problémáik vannak, hanem politikai előítéleteik.

Az egészségügy reformjáról azt mondta: ma Magyarországon egyetlen olyan szereplője sincs az egészségügynek, akit érdekelne, hogy mi mennyibe kerül.

Gyurcsány Ferenc szerint az egészségbiztosítás átalakításának az utolsó lépése arról szól, hogy "szerzünk egyetlen olyan résztvevőt ebben a rendszerben, akinek az lesz fontos, hogy önök úgy érezzék, ki vannak szolgálva".

Egy biztosító lesz, de sok pénztár - tette hozzá, hangsúlyozva: lesz választási lehetőség, de lesz valaki, akinek az is fontos, hogy nem számláztak-e többet a szolgáltatásért.

A pénztárak profitjáról kifejtette: Magyarország sok-sok év után időnként úgy viselkedik, mintha bűn lenne, ha valakinek egy tevékenységből haszna származik.

"Azt mondtuk, összesen két százaléknyi eredményt lehet kivenni, hát az olyan nagyon sok, olyan, amit sajnálni kell valakitől, ha megdolgozik érte?" - tette fel a kérdést a kormányfő.

Megjegyezte: hangoztatják azt is, hogy legyen az egészségügy ingyenes, ne legyen vizitdíj és kórházi napidíj.

"Akkor miért csak az egészségügy legyen ingyenes? Legyen az a víz, az áram is, a kenyér, sőt legyen ingyen minden, szavazzuk meg!" - mondta.

Gyurcsány Ferenc szólt arról, hogy az ellenzék szociális válságot emleget, holott a 2001-es helyzethez képest a mai jövedelmek vásárlóértéke húsz százalékkal magasabb, és a nyugdíjak is 21 százalékkal kevesebbet értek akkor, mint ma.

A mai ellenzék 2001-ben mégis azt hangoztatta, hogy "a jövő elkezdődött" - emlékeztetett Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "hogy a csudába létezik az, hogy amikor negyedével kevesebb volt az értéke a jövedelmünknek, akkor elkezdődött a jövő, és most, amikor többet ér, akkor meg válság van".

Mint mondta: az idén átlagosan ugyan csökkentek a jövedelmek, de szerinte 2008-ban "végre újra növekednek majd, növekszik a fogyasztás" is, 2009-ben további jövedelem-növekedés lesz, miközben az országban újra egyensúly lesz, és fejlesztések indulnak el.

Magyarország a választási ciklus második felében egyre inkább azt fogja tapasztalni, hogy "volt értelme annak a hihetetlen erőfeszítésnek, amit ebben az egy évben beletettünk; tudom, önöknek is nehéz volt, és nekem is életem egyik legnehezebb éve volt" - mondta a miniszterelnök.

Rámutatott ugyanakkor arra: "olyan nincsen, hogy elkezdünk valamit, mert hiszünk benne, hogy jó, és egy országot jó útra terel, és csak azért, mert ez egy nehéz út, és mert sokan jönnek szembe, az ember abbahagyja. Ez nem így van".

"Elegendően erős támogatást érzek a frakcióban is, a pártban is, a szocialista párt bázisán is ahhoz, hogy ezt a programot is végigcsináljuk, és a kormányzás képességét megőrizzük" - fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva: "sem belül, sem kívül" nem érez ezzel a politikával szemben "olyan erős alternatívát", amely veszélyeztetné a program sikerét.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Lefordult a magyar tőzsde

Lefordult a magyar tőzsde

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×