eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Omladozó pincében tárolta a romlott húsokat egy kereskedő

Mintegy 10 tonna romlott és lejárt szavatosságú élelmiszert találtak a hatóságok Budapesten egy VII. kerületi, omladozó pincében. A húsokat, sajtokat és tojásokat limlomok között tárolták.

A Fővárosi és Pest megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság helyettes vezetője az InfoRádióban elmondta: a kerületi rendőrkapitányság kérte a segítségüket az ügyben.

Helik Ferenc hangsúlyozta: a pincében kritikán aluli higiéniás körülmények között tárolt a tulajdonos lejárt fagyasztott húsokat, sajtokat, tejtermékeket, tojást és üdítőitalokat.

A vizsgálók megtalálták azt a hígítót is, amellyel a pince gazdája lemoshatta az élelmiszerek szavatossági dátumát.

A szakember közölte azt is, hogy a gyanúsított szomszédos utcában lévő boltjában szintén találtak hamisított termékeket, de mivel a férfi nem működik együtt a hatóságokkal, nem tudják, kerülhetett-e máshova is a romlott áruból.

Helik Ferenc hozzátette: az sem derült ki eddig, hogy a tulajdonos mióta folytatja az illegális tevékenységet.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×