eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Horváth Ágnes egyetlen szavával sem ért egyet Éger

A vizitdíj nem teljesítette a bevezetésétől várt eredményeket - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István hozzátette: praxisában nem változott az évi betegforgalom, és korábban nem voltak indokolatlan orvos-beteg találkozások.

A beszedett vizitdíj összege nem érte el a 20 milliárd forintot, holott bevezetésétől legalább 40 milliárdos bevételt várt az egészségügyi tárca - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István úgy véli: Horváth Ágnes egészségügyi miniszter értékelő sajtótájékoztatóján utólag is azokat a némiképp demagóg állításokat próbálta igazolni, amelyekkel a vizitdíj bevezetése mellett érvelt.

Az egészségügyi tárca vezetője szerint a háziorvosok bevétele nőtt, csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma, a vizitdíj és a kórházi napidíj miatt pedig kevesebb a hálapénzt.

Az orvosi kamara elnöke, aki gyakorló háziorvos, erre úgy reagált: a saját praxisában korábban sem voltak indokolatlan találkozók, és tapasztalatai szerint az éves betegforgalom sem változott.

A hálapénzről szólva Éger István elmondta: az átadott hálapénz összegét nem lehet megbecsülni, mert erről nem beszél se az, aki adja, se az, aki kapja.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke közölte: lehetséges, hogy a háziorvosi praxisok bevétele havonta átlagosan 180 ezer forinttal nőtt, ugyanakkor februári demonstrációjukon a háziorvosok figyelmeztették az egészségügyi vezetést, hogy a jó működtetéshez a praxis bevételének megduplázására lenne szükség, vagyis körülbelül 480 ezer forintra havonta.

Éger István hozzátette: az egészségbiztosítási kassza megtakarítása olyan megszorítások eredménye, amelyeknek a betegek és az egészségügyi dolgozók látják kárát.

Ez csődhöz vezet, és az, hogy ezt ilyen hamis módon kommunikálják, megmutatja, hogy a tárca ma se veszi komolyan se a rá bízott betegeket, se a dolgozókat - jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×