eur:
395.78
usd:
366.78
bux:
65712.52
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, ahogy pörög alatta az autó"

Magyarországon nem biztosított a jogosítványt szerzők hatékony felkészítése a téli közlekedésre, és emiatt nagyon sok baleset történik, amint leesik az első hó - mondta az InfoRádiónak az Allianz Hungária Vezetéstechnikai Tanpálya vezető instruktora.

Pesoldt Ferenc rámutatott, hogy Ausztriában és Németországban például tanpályák tucatjai várják a kötelező oktatáson résztvevőket, nálunk viszont a tanulóvezetők jó része olyan időszakban gyakorol, amikor kifejezetten jók a látási és az útviszonyok.

A szakértő szerint új tanpályákat kellene építeni, és kötelezővé tenni, hogy ott is vegyenek órákat a tanulók.

Azt azonban a szakértő is belátja, hogy ennek egyelőre nincsenek meg a feltételei, mert míg Ausztriában kevesebb mint 8 millió lakosra majdnem 50 tanpálya jut, Magyarországon mindössze egyetlen.

De ezt sem veszik igénybe az autósiskolák, mert nem vállalják be azt a pluszköltséget, amelyet az extra képzés jelent. A Budapesten bejegyzett 160 autósiskola közül mindössze kettő volt a partnerük, de már ezek sem veszik igénybe a szolgáltatást.

Tőlünk Nyugatabbra mindez nem így megy. Ausztriában és Németországban például a jogosítvány megszerzése utáni két évben, azaz a próbajogosítvány használata alatt egyszer kötelezően meg kell jelenni egy vezetéstechnikai tréningen.

Pesoldt Ferenc szerint egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, és nem éles szituációban azt, ahogy pörög alatta az autó a csúszós úton.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×