eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tarolna a Fidesz - a nap legfontosabb hírei

A korábban várt 6,4 százalék helyett a GDP 6,2 százaléka lesz az idén az eredményszemléletű államháztartási hiány - mondta a pénzügyminiszter.

Veres János azután közölte ezt, hogy a kormány elfogadta az aktualizált konvergenciaprogramot. Hozzátette: jövőre 4 százalékos lehet a GDP-arányos deficit.

A pénzügyi tárca vezetője azt mondta: a módosított dokumentumban a 2007-es gazdasági növekedésre vonatkozó várakozást 2,2-ről 1,7 százalékra, az éves átlagos inflációt pedig 7,5-ről 7,9 százalékra változtatta a kormány.

Veres János szólt arról is: jövőre a GDP növekedése a várakozások szerint 2,6 helyett 2,8 százalékos, az éves infláció pedig 4,5 helyett 4,8 százalékos lesz. A Fidesz szerint jövőre sem javul az emberek helyzete.

Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője úgy vélte: újabb megszorítások és adóemelések várhatók 2008-ban.

Fejlesztéseket fogadott el a kormány

Újabb 71 kiemelt projektet fogadott el a kormány - jelentette be a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az egyik nyertes pályázat helyszínén, Székesfehérváron hangsúlyozta: a kiemelt beruházásokra 135 milliárd forint közpénzt költenek.

Ékes József fideszes országgyűlési képviselő szerint nem a kormányfőnek, hanem a sikeres pályázóknak kellene bejelenteniük a fejlesztéseket. Az ellenzéki politikus úgy véli: a kabinet korábban jóval több pénzt ígért, mint amennyit valójában kap az ország.

Masszív Fidesz-előny

Kétharmados parlamenti többséget szerezne a Fidesz, ha most lennének a választások - olvasható a TÁRKI legfrissebb közvélemény-kutatásában.

A november 9. és 21. között, 1.000 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés hibahatára 3,1 százalék.

A közvélemény-kutatás szerint a pártot választó biztos szavazók között a Fidesz támogatottsága 67, az MSZP-é 23 százalék. A TÁRKI felmérése alapján most csak ez a két párt jutna be a parlamentbe. A biztos szavazó pártválasztók körében az SZDSZ 4, az MDF 2 százalékon áll.

Egyeztetés az OMV-vezére és a kormányfő között

A magyar kormány a továbbiakban is támogatni kívánja a MOL függetlenségét. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta, amikor Budapesten találkozott Wolfgang Ruttenstorferrel, az osztrák OMV vezérigazgatójával.

A résztvevők megállapították, hogy a helyzet nem változott; a kormányfő Magyarország, az OMV vezérigazgatója pedig a részvényesek érdekeit védi és tartja szem előtt.

Az OMV szeptember végén jelentette be, hogy megszerezte a MOL-részvények 20,2 százalékát, és kész vételi ajánlatot tenni a cégre részvényenként 32 ezer forintért; az ajánlatot a magyar kormány barátságtalan lépésnek nevezte.

A kormányfő ezután felkérte az igazságügyi minisztert: készítsen elő egy, az Európai Unió normáival összhangban álló szabályozást a stratégiai cégek védelmére. Az erről szóló törvényt október 8-án, az összes parlamenti párt támogatásával fogadta el az Országgyűlés, de a rendelkezést még vizsgálja az unió.

Pert nyertek a füstirtók

Jogerősen pert nyert a Füstirtók Egyesülete a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellen az üzletekben kihelyezett dohányreklámok ügyében.

A civil szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: a bíróság megállapította, hogy jogellenesek a boltokban látható dohányreklámok, mert azokon nem tüntetik fel jól láthatóan a nikotin- és kátránytartalmat, valamint az árat.

Félix Péter közölte: további csaknem 60 per van folyamatban az ügyben, és reklámfelügyeleti eljárásokat indítanak a fogyasztóvédelmi hatóságnál is.

Madárinfluenza Romániában

Romániában madárinfluenzával fertőzött szárnyasokra bukkantak a Duna-delta egyik településén.

A laboratóriumi vizsgálatok alapján az állatok a vírus H5N1-es típusával fertőződtek meg.

A román állategészségügyi hatóság vezetője közölte: a térségben már a gyanú megállapítása után megsemmisítették az állományt.

Nicolae Lazar hozzátette: a településnél fertőtlenítő pontokat állítottak fel, korlátozták az állatok szállítását, emellett betiltották a szárnyashús és a tojás forgalmazását.

HIV-elleni vakcina

Jövőre megkezdi egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina egyéves klinikai kipróbálását egy svájci biotechnológiai cég.

A vállalkozás tudományos igazgatója közölte: az állatkísérleteknél több mint 90 százalékban megkezdődött az antitest-termelés a makákók szervezetében. Az eddigi eredmények alapján a védettség eléréséhez a kísérleti állatoknak hat hónap alatt két-három injekciót kellett beadni, miközben a szervezetet nem érhette vírusfertőzés.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×