eur:
393.74
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Változások a tandíjfizetésben

A parlament döntése értelmében jövőre kötelező lesz az egyetemeknek és főiskoláknak tandíjmentességet adniuk a legjobban teljesítő diákoknak - közölte az MSZP oktatáspolitikusa.

Tatai-Tóth András az InfoRádióban elmondta, hogy a törvény rendelkezése alapján az intézmények számára már nem csak lehetőség a diákok 15 százalékának nyújtott mentesség.

Hozzátette: változás az is, hogy a többi hallgatónak ezentúl nem kell megfizetnie a mentességet nyert tanulók hozzájárulását.

Az is új elem a törvényben, hogy az államilag finanszírozott képzésben gyengén teljesítő diákokat viszont kötelezni lehet a költségtérítéses képzés díjának megfizetésére.

A politikus hangsúlyozta: a cél az, hogy a jövőben jobb teljesítményre ösztönözzék és anyagilag is érdekeltté tegyék a diákokat a tanulásban.

A jól tanuló diákok ugyan mentességet kapnak majd a tandíj fizetése alól, viszont kevesebb lesz az ösztöndíjuk - mondta a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Hozzátette: mivel a befolyt képzési hozzájárulás felét ösztöndíjra kell költeni az intézményeknek, így nyilván, ha kevesebb pénz folyik be, kevesebbet osztanak ki az ösztöndíjakra.


Molnár Károly hozzátette: azt az egyes intézmények dönthetik el, hogy a tandíjmentesek körét hogyan határozzák meg, a rektori konferencia azonban meghatároz bizonyos irányelveke, hogy a szempontok ne legyenek túlságosan eltérőek. Fontosnak tartják például azt, hogy a tandíjmentesség esetében ne a szociális szempontok, hanem a tanulmányi eredmény legyen a döntő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×