eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Elzárták az állami csapot a Hankook elől?

A Magyar Nemzet úgy tudja, elutasította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkaügyi szabályok sorozatos megszegése miatt a Hankook dél-koreai gumigyár 143 millió forintos képzési támogatásának kifizetését.

A lap értesülését hétfőn megerősítette Schrancz Edit, a tárca szóvivője, aki az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által feltárt jogsértésekkel indokolta a döntést.

A támogatás elutasításáról tárcavezetői hatáskörben mintegy két héttel ezelőtt határozott Lamperth Mónika munkaügyi miniszter, ezért furcsa, hogy az SZDSZ-es irányítású, a céggel szerződést kötő gazdasági tárcánál a Hankookról múlt héten tartott sajtóbeszélgetésen erről nem adott tájékoztatást Garamhegyi Ábel államtitkár.



A Népszabadság szerint legdrágábban a magyar libák tollára hajthatják a fejüket az emberek a világon: kiemelkedő a minősége, és ezért drága is. Piaci pozícióit azonban nehezen tudja tartani, mivel a hazai baromfitenyésztést nagy veszteségek érték, ami kihat a "tolltermelésre" is. A magas minőségű magyar pehelypaplan presztízstermék.

Mire egy téli paplan eljut a külföldi vásárlóhoz, ára már 600-800 dollár körül van. Ehhez képest például a Kínából származó áruért mindössze 200-300 dollárt kérhetnek - mondta lapnak Kovács Péter, a Hungária Tollfeldolgozó Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Egyesült Államokba és több európai országba is szállító cég vezetője szerint a két paplan (még akkor is, ha mindkét esetben pehelypaplanról beszélnek) nem is ugyanaz. Azt a pehely minőséget ugyanis, amit Magyarországon elérnek, az ázsiai országban nem tudják produkálni.

Az Index.hu-n arról olvashatnak, hogy ha több vírusirtó ellenőrzi az internetes forgalmat, akkor nagyobb veszélyben van a számítógép. A vírusirtó szoftverek hibáit a hackerek ugyanúgy kihasználhatják, mint a Windows vagy az Internet Explorer böngésző hibáit.

Az N.runs nevű cég infobiztonsági mérnökei az elmúlt két évet a vírusirtó szoftverek vizsgálatával töltötték, és több mint nyolcvan hibát találtak bennük.

Nagy részüket a gyártó nem javította ki, noha fennáll a veszélye, hogy valaki ezeket a hibákat kihasználva próbál majd számítógépes rendszereket feltörni.

Mindegyik nagy vírusirtó cég érintett, és a mérnöki páros által felfedezett biztonsági rések közül elég sok alkalmas arra, hogy a támadók az áldozat számítógépén kártékony kódokat futtassanak le.

A Népszabadság szerint minden szülő azt szeretné, ha egészséges lenne a gyereke. Az iskolák is ezt szeretnék. Mégis, csak az utóbbi időben kezdtek odafigyelni, hogy mit esznek az iskolások, ha egyáltalán esznek valamit napközben.

Sok családban nincs idő arra, hogy uzsonnát készítsenek, sok gyerek reggeli nélkül indul el otthonról. Jó esetben kap valami zsebpénzt, amit az iskolai büfében költ el, még szerencsésebb esetben egészséges ételekre.

Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségnek elnöke szakmai vizsgálatok alapján állítja, hogy a gyerekek mintegy 75 százaléka nem kapja meg naponta ötször a számára szükséges élelmiszereket, kivált hiányozik sokuknál az egészség szempontjából olyan nélkülözhetetlen táplálékok, mint a tej, a gyümölcs és a zöldség.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy LCD tévé, autónavigációs rendszer, játékkonzol, mp4-lejátszó - kutatók szerint ezek az elektronikai luxuscikkek lesznek az idei slágerajándékok, feltéve, ha van miből a karácsonyfa alá varázsolnunk a több tíz- vagy százezer forintos termékeket.

Szakértők úgy látják: az idei szezon nyertesei az áruhiteleket nyújtó bankok lesznek, a kereskedők viszont nem, mert még a tavalyi eladási szintet sem érik majd el. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője szerint a reálkeresetek kiesését már eddig is részben hitelekből fedezte a lakosság, de ez az állapot túl sokáig nem tartható fenn.

A Világgazdaság azt írja, hogy összesen 18-20 milliárd forint gépbeszerzési támogatást utal ki az év végéig a piaci szereplőknek a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Ez lesz az első jelentős, ténylegesen felvehető összeg az idén indult és 2013-ig tartó Új Magyarország vidékfejlesztési programban, amely hét év alatt 1.300 milliárd forint uniós forrás igénybevételét teszi lehetővé. Az MVH tavasszal még több mint 40 milliárd forint igénybevételére állított ki támogatási határozatot, többen azonban halasztottak.

A portfolio.hu szerint egyre több negatív folyamat és hír lát napvilágot, mely mind arra enged következtetni, hogy a másodlagos hitelpiaci válság egy baljós árnynál azért nagyobb veszélyt jelent az üzleti célú ingatlanok piacára.

Drámáról egyelőre szó sincs, az ingatlanpiaci indikátorok leginkább egy markáns lassulás és átrendeződés képét vetítik elénk. A legjelentősebb hatást egyértelműen a befektetési piacon figyelhetjük meg. A megkezdődött változásokról a következő hónapokban sok minden kiderül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×