eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Átlagosan 120 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok novemberben

Átlagosan 120 ezer forintot kap kézhez a napokban a mintegy 3 millió nyugdíjas - közölte Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke.

A politikus elmondta: ez a megemelt összegű novemberi nyugdíjat, a tíz hónapra visszamenőleg járó emelést, a 13. havi nyugdíj második emelt összegű részét, illetve a 13. havi nyugdíj korrekcióját tartalmazza.

Burány Sándor hangsúlyozta: az MSZP olyan nyugdíjrendszert alakít ki, amelyben a nyugdíjak összege nem szerencsés vagy szerencsétlen évjáratoktól függ, hanem a nyugdíjak alapja az aktív élet alatt kézhez kapott kereset, illetve a munkában eltöltött szolgálati évek száma.

Fogarasiné Deák Valéria hozzátette: a nyugdíjemelés eredményeként mostantól havonta 1,5 milliárd forinttal többet költhetnek a budapesti és a Pest megyei nyugdíjasok.

A kormányzat korábbi tájékoztatása alapján jövőre mintegy 8,4 százalékkal jut több pénz nyugellátásra, mint az idén. A tervek szerint januárban 4,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, amelyek így megőrzik vásárlóértéküket.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×