eur:
393.74
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nyilvános lesz a közigazgatás korszerűsítésének sikertelensége

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak ki kell adnia a közigazgatás korszerűsítésének sikertelenségét vizsgáló jelentését - mondta ki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla abban a perben, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért indított a hivatal ellen.

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet közleményében felidézi: a Fővárosi Bíróság májusban első fokon elutasította keresetüket.

Az akkori, nem jogerős ítélet szerint ugyanis a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal olyan állami szerv, amelynek ugyan önálló jogi személyisége van, és a szervezete elkülönül a kormányétól, ám tevékenysége speciálisan döntés-előkészítésre irányul, így a már elkészült és a kormány számára átadott jelentései sem nyilvánosak.

A jogvédő szervezet fellebbezett és a jogerős ítélet már azt állapította meg, hogy a kikért adatok nem döntés-előkészítő dokumentumok, ezért azokat 15 napon belül ki kell adni.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×