eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Pápát választotta a NATO bázisrepülőtérnek

A NATO Pápát választja a stratégiai légi szállítási flotta bázisrepülőterének - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

A szaktárca vezetője elmondta, hogy a három-négy C-17 típusú szállító repülőgépekből álló flotta első gépe 2008 végén érkezik, a teljes állomány 2009-ben áll majd hadrendbe.

A stratégiai bázisrepülőgép létrehozásához további fejlesztésekre is szükség lesz, mintegy 30 millió dollár értékben.

"Az előkészítő munkálatokat példátlan konszenzus kísérte mind az országos politikában, mind helyi szinten, Pápa város önkormányzata részéről"- tett hozzá Szekeres Imre.

A miniszter kiemelte: a bázisrepülőtér fontos szerepet játszik majd az Irakban és Afganisztánban szolgálatot teljesítő állomány váltásában, a missziókban szükséges logisztikai anyagok utánszállításában; ugyanakkor ezzel a régió forgalma és munkaerőhelyzete várhatóan jelentős mértékben nőhet majd.

Szekeres Imre szerint a mintegy 250 fős nemzetközi kontingens ellátása - becslések szerint - Pápán és annak környékén 300-500 civil munkahely létrejöttét jelentheti, hiszen a repülőgépek üzemeltetése céljából több mint 200 fős, 17 nemzet katonáiból és a Boeing cég szerelőiből álló egység települ a fő műveleti bázisra.

A NATO 2006-2007-ben már komoly összeget, több mint 8 milliárd forintot fordított a pápai repülőtér fejlesztésére.

A stratégiai bázisrepülőtér kialakításához azonban további fejlesztésekre is szükség lesz: így például egy új, nagyobb hangár megépítésére, a meglévő állóhely megnagyobbítására, épületek és az infrastruktúra felújítására, néhány speciális eszköz beszerzésére. Mindezek várható költsége 30 millió dollár lesz.

Ezeket a beruházásokat nem Magyarország állja egyedül, hanem a 17 ország által létrehozott konzorcium fedezi, Magyarországra a költségek 1,312 százaléka jut.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×