eur:
393.9
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Fidesz: nem a képviselői tiszteletdíj és a párttámogatás emelésére

A Fidesz sem a képviselői tiszteletdíjnak, sem a pártok állami támogatásának háromszorosra emelését nem támogatja - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója és Nyitrai Zsolt operatív igazgató hétfőn, a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre úgy reagált: a Fidesz alibizik, mondvacsinált kifogásokat keres, csak hogy ne kelljen megszavaznia a miniszterelnök csomagját.

Répássy Róbert szerint a képviselői tiszteletdíj háromszorosára emelése plusz 2,5 milliárd forintba kerülne az adófizetőknek, míg a pártok állami támogatásának növelése 5 milliárddal, választási évben pedig 7,5 milliárddal jelentene nagyobb kiadást.

A frakcióigazgató azt mondta, hogy a Fidesz híve az átlátható képviselői díjazás kialakításának, de nem járul hozzá olyan megoldáshoz, ami fizetésemeléssel jár, így elutasítja azt az MSZP-s javaslatot, amely háromszorosára emelné a képviselők tiszteletdíját.

Mint mondta, úgy tudják, hogy az MSZP-nek van olyan alternatív javaslata a költségtérítés szabályainak megváltoztatásáról, amely nem jár a fizetések emelésével, ezért várják, hogy a szocialisták ezt az Országgyűlés elé terjesszék.

Nyitrai Zsolt elmondta: nem támogatják azt a kormánypárti javaslatot sem, amely háromszorosára emelné a pártok állami támogatását, a Fidesz ehelyett olyan javaslatokat terjeszt az Országgyűlés elé, amelyek csökkentik a kampányköltségeket.

Daróczi: a Fidesz alibizik

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint a Fidesz alibizik, mondvacsinált kifogásokat keres, csak hogy ne kelljen megszavaznia a miniszterelnök köztisztasági csomagját.

A fideszes képviselők érvelése hemzseg a csúsztatásoktól, féligazságoktól - fogalmazott, hozzátéve: a miniszterelnök azonban eltökélt abban, hogy a koalíció támogatásával rendet tesz a politika háza táján, vagyis a korrupció visszaszorítása érdekében átlátható szabályokat javasol, a valós költségek elismerésével, és aki ennek ellenére is trükközni próbál, arra szigorú büntetés vár.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, az ellenzéki párton kívül ma Magyarországon mindenki elismeri, hogy a hatályos törvényekben előírt költségvetési támogatásból nem lehet tisztességesen működtetni a pártokat, és lehetetlen finanszírozni egy kampányt. Ez a helyzet a korrupció melegágya.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×