eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán: a háttérben egy rejtélyes ok

A Fidesz elnöke szerint kormánya minden szempontból megalapozott döntést hozott a Gripen-szerződés ügyében. Orbán Viktor ezt azután mondta újságíróknak, hogy elkészült a jelenlegi kormány Gripen-bizottságának jelentése.

A volt miniszterelnök előrebocsátotta, hogy még nem olvasta a jelentést, ugyanakkor kijelentette, hogy kabinetjének döntése minden szempontból megalapozott volt, szakmailag, katonapolitikailag és gazdaságilag egyaránt.

Az ország számára a legjobb gazdasági konstrukciót választottuk ki, amelynek kidolgozásában részt vett a honvédelmi és a gazdasági tárca mellett a Miniszterelnök Hivatal is - tette hozzá Orbán Viktor.

Mint mondta, azt lehet tudni, hogy a svédek a Gripen-beszerzéssel kapcsolatban vizsgálatot indítottak korrupciós ügyben, ami a feltételezések szerint eléri Magyarországot is, ez azonban már 2003-ról szól, amikor az Orbán-kormány által kötött szerződést valamilyen rejtélyes okból az akkor hivatalba lépett szocialisták módosították.

A Fidesz elnöke megjegyezte: sajnálja, hogy a most elkészült jelentés, az eddig napvilágot hírek szerint, erre a kérdésre nem tér ki.
A kormány szerint az Orbán-kabinet a felelős


Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, a Gripen-bizottság elnöke a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy elkészült a testület jelentése, amely egyebek között megállapította, hogy közbeszerzési eljárás nélkül folytatták le a vadászrepülőgépek beszerzését 2001-ben, illetve a beszerzés ellentétes volt egy Országgyűlési határozattal is, amely a beszerzést 2003 utánra tervezte.

Vadai Ágnes a részleteket ismertetve beszámolt arról, hogy a testület megállapította: a Honvédelmi Minisztérium nem a Gripen, hanem az F-16-os típusú amerikai repülőgépek beszerzését javasolta a kormány nemzetbiztonsági kabinetének.

A döntés meghozatalára nem lett volna jogosult a nemzetbiztonsági kabinet, azt a kormánynak kellett volna meghoznia - tette hozzá.

Vadai Ágnes közölte, hogy a légierő fejlesztési irányát nagyban befolyásolta, hogy Orbán Viktor akkori miniszterelnök nem akart orosz haditechnikára alapuló beszerzést.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×